hűtő projekt

Fáradtnak és kimerültnek érzi magát? Úgy érzi, jót tenne egy teljes generál megtisztulás? - Pucoljon hűtőt!

 

Szóval itt a megtisztulás ideje. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az a kényszer, ami pár órája ütötte fel bennem a fejét.

Péntek este, egy nagyon hosszú és kínkeserves hét után (mivel álmatlanság gyötört) beléptem a házba, ami üresen várt rám. Karen elutazott, nem tudja, hova, a pasija nem árulta el (hát nem tündérbogár a szentem? :-)) Gondoltam, fáradt vagyok főzéshez, nem vacsizom. Ekkor ötlött eszembe, hogy hoppá!, Karen nincs, fagyó meg tiszta jég és hó, mi lenne, ha.... naneee, ez komoly? Csak egy óra az egész és túl vagyok rajta. OK. Megcsinálom, végülis miért ne. Legalább lesz hely frissen lefagyasztott petrezselyemnek, mert egy fing, annyi  sem fért már be oda.

Mutatom az alapállapotot: Fagyó a tetején.

Ti hogyan kezdenétek hozzá? Mert én azt sem tudtam, hogy kell kikapcsolni a hűtőt. Most már tudom. Ki kell húzni a hűtőt a kis beépített helyéről, mögötte van a konnektor. Na, ez a kikapcsolás. Kihúzni a dugót. Asszem, régi a készülék.

Kipakoltam a fagyót, forraltam egy kis vizet... és akkor rájöttem, hogy valami nem kóser. A fagyó teteje és oldala van lefagyva. Ráadásul a forróvíz befolyik a hűtőrészbe. Szóval hűtő kipakol, olvaszás a konyha közepén folytatódik. Nade továbbra is probléma, hogy hogy olvasztom le a fagyó plafonját. Fölfele senki nem tud vizet önteni. Annyi jég és hó volt lerakódva, hogy fakanállal kezdtem el leütögetni, de ez sem segített. Hangsúlyozom, álmos voltam, semmi másra nem vágytam, mint egy jó vacsorára és alvásra.

Az elkövetkező két órám viszont egy másik világba kalauzolt. A tökéletes harmónia és megtisztulás világába. Ahogy felvillant bennem a villanykörte, hogy igen, a hűtőt el lehet dönteni az oldalára., sőt! akár a feje tetejére is állíthatom. Ráérek, Karen nem látja - különben tutter szívrohamot kapott volna - kell ennél több?

  

Amikor a hűtő átlendült a súlypontján, kicsit tartottam attól, hogy soha többet nem tudom visszaállítani és kénytelen kelletlen Karen segítségére szorulok majd, de szerencsére ez nem következett be. Amikor a kép készült, elgondokodtam, hogy vajon erre számítottam-e amikor elkezdtem. Meddig fog ez tartani? Mi lesz, ha most azonnal abbahagyom és elmegyek aludni? :-D

Zene betesz, mosógép elindít és indulhat a móka. Forrázom a jeget, csak nem akar lejönni. Aztán a harmadik forrázásra az egész úgy ahogy volt, a kezemben maradt. 

Éreztem, ahogy a teher leesik a vállamról - Kit érdekel a főnök? Én megcsinálom amit kell, többet is. Csak szivatnak, mert hagyom.

A forró víz szétfolyt a földön, köben Michael Bublé énekelt a tökéletes szerelemről, hogy mennyire örül, hogy megtalált. - Munka már rég messze van, átléptem az ajtón, a problémák ott maradtak. Nincs is semmilyen probléma.

Mikor lejött a jégből álló vakolat, nekikezdtem a domestosozásnak. - a belső megtisztulás manifesztációja. Sika-mika. - No problemo, egyre kisebb a stressz. 

Ismeritek a hűtőajtó gumirészébe beletelepedő fekete penészt? Na, vagy 6 kg-t szedtem ki. :-) Komolyan mondom, könnyebb volt a hűtő, mikor visszaállítottam a megfelelő helyzetébe.

Pucolom a nemfagyó, sima hűtőrész plafonját, nézem, mi ez a lámpa? Nem is világít, ha kinyitjuk az ajtót. Hát nem lámpa volt, hanem egy dugó, amire ráolvadt a jég. A fagyóból lecsöpögő vizet hivatott elvezetni több kevesebb sikerrel.

Szóval mindent töviről hegyire kipucoltam, mindent visszapakoltam a helyére és egy másfélszer akkora fagyóval, plusz az ajtóban lévő egyik rekesszel lettem gazdagabb. Az élet apró örömei. De tényleg.

Úgyhogy jöhet a vacsi! Jóétvagyok!

Na jó, most már jobb

Szóval hello ismét.
Ma már barátkoztunk a főnivel. Ki hitte volna, hogy mosolyogni is tud?
Amúgy már tök sokat gondolkodtam azon, hogy miből lehet megállapítani, hogy ki, hova helyezi magát a ranglétrán. Ki mennyire magabiztos.
Nagyon egyszerű (csak éveket gondolkodtam rajta, és figyeltem meg). A kisugárzás a kulcs. Ok, eddig nyilvánvaló, de mégis, konkrétumok?
Egy vezető magabiztos. Aki magabiztos, az nyugodt, és türelmes, nem kompenzál. Nem lihegi túl, nem hadar és legfőképpen nem akar bizonyítani.

Pont ma figyeltem mindkét végletet. A főnök típust - egy nőt, aki alig van köztünk, de messziről sugárzik belőle a határozottság és a nyugalom. Halkan odasuttogott valamit az egyik kollegának, aki szintén halkan, de elkezdett hadarni, gesztikulálni, és a helyzetük is tipikus volt. A főnök állt, a beosztott ült. A tekintetek találkoztak. A főnök le, a beosztott felnézett. És tessék. Ebben a pillanatban minden megvilágosodott.
Akárki vagy, akármilyen kusza élettel, játszd el a nyugodt, határozott embert és hip-hop, előbbre jutsz a karrieredben.

Bocs, ha sablonos voltam, de nekem ez új. A régi életemben hajlottam rá, hogy olyan dolgokat műveljek, amiket mások is. Ilyen például az olvasás, meg a kiállításokra járás. Nem mertem nemet mondani akkor sem, ha totál hidegen hagytak Adtam nekik egy esélyt, hátha megkedvelem a végére. :-) Mígnem egyszercsak megtaláltam azt, ami tényleg érdekelt, és onnantól kezdve kikapcsolódásnak számított.
Szóval nekem fontos, hogy ne csak mondjam, hanem át is éljem azt, amit mondok. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki így van ezzel. Hány olyan ember lehet, aki csak azért olvas, hogy elmondhassa, hogy olvasott.. vagy aki kiállításra megy és festményeket néz - és szenved! Azok, akik csak mások kedvéért csinálnak úgy, mintha - boldogtalanok. Kompenzálnak. Meg akarnak felelni. Nem szabad. Vállalni kell a saját érzéseinket, mert ez az egyetlen módja annak, hogy tovább lépjünk és teljes életet tudjunk élni (amiből - mondanom sem kell - csak egy van és az is rövid).

És most menjetek, öljétek halomra az ellenséget! :-)

ó-ió-ció.... Demotiváció

Lássuk be, én vagyok a hibás alkatrész.

Erős idegzetűeknek, panaszkodás következik.. természetesen kizárólag azok érdekében, akik hasonló cipőben járnak, és azt hiszik egyedül vannak a problémájukkal.

Ez már a negyedik multim, és minden adottságuk megvolt ahhoz, hogy alázatos alkalmazottat neveljenek belőlem. De most már tényleg úgy érzem, hogy nem kéne erőltetnem azt, ami nem megy.
Nem kértem sokat. Nyugis munka - kevés pénz. Najó, inkább úgy fogalmazok, hogy nem a legjobban fizetett állás. De nyugalomért cserébe sokat kibír az ember.
Hát ez a része nem jött be.
A mai nap szembesültem azzal, hogy lassan egy hete elkezdtem nassolni. Egészen addig minden rózsásan alakult. De a nassolás egy szörnyű figyelmeztetőjele annak, hogy valami hiányban szenvedek... Ez egyfajta önkielégítés. Ha a munka nem elégít ki, majd megteszem magam. Mindezt tudat alatt.
Tehát nem volt más csak mazsola. Már bevágtam egy fél csomaggal, mikor rájöttem, hogy nem is szeretem magában. Ezek szerint nagy a baj. Ássuk csak elő, mi nyomja a lelkem. Megpróbáltam elnyomni, de a bőröm látta kárát.

Szóval szembesültem az első - tulajdonképpen várva várt - pofonnal. Nem lepett meg különösebben, felkészültem arra, hogy egy eltérő kultúrájú helyen újoncként idővel muszáj, hogy történjen valami.

Nemrég kezdődött. - Ennyit az előjátékból, jöjjön a sztori:

Meeting, minden szem rámszegeződik, miért nem csináltam meg valamit, amit két napig más csinált, tehát én jogosan éreztem úgy, hogy akkor nem nekem kell. Annál is inkább, mivel már 3 éve ezt csinálja. De arról elfelejtett tájékoztatni, hogy csak bámulja a monitort és az égegyadtavilágon semmit nem művel ezzel a bizonyos táblázattal.
És mikor derül ki? Na mikor? Hát persze, hogy akkor, amikor több csapat is képviselteti magát a meetingen.
Szóval a szemek rajtam, belőlem meg egy mukk sem jön ki. Egy napon belül kétszer tapasztaltam ilyet. Valahol ide helyezném a leépülésem kezdetét. Totálisan inkompetensnek éreztem magam. Nem akartam ujjal mutogatni, hogy dehát úgy tűnt, hogy csinálja!, csak annyit nyögtem ki, hogy ezzel nem foglalkoztam. Pár sort ugyan updateltem, de ennyi. Az illető persze egy szót sem szólt. Hagyta, hogy égjek, mint a rongy.

Ezek után szemtől szembe elmondtam neki, hogy mit gondolok. Hogy ez nem volt fair, és miért nem mondott semmit és különben is, miért nem updatelték a sheetet. A legrosszabb az volt az egészben, hogy folyton a szavamba vágott, és angolul még türelmetlenebb vagyok, mert nincs meg a szókincsem, hogy kellő iróniával fejezzem ki magam. Nem sokkal a beszélgetésünk után odajött a főnököm és leszúrt.
Na ez volt a második eset, hogy lefagytam. Mert ha megszólalok, akkor elkövetem a vodafonos vagy IBMes hibát, amit lehetőség szerint el akartam kerülni.
Úgyhogy kussoltam. Mit mondhatnék erre?

Azért pár nappal később elhívtam a főnökömet beszélgetni, hogy tisztázzam a helyzetet. Elmondtam töviről hegyire, hogy hogy látom. Erre ő - nem érdekli, hogy volt, ne keressek kifogásokat. Hát így jár az, aki összeszedi a bátorságát és kiáll magáért. Ráadásul azóta teljesen rámszállt. Folyamatosan számonkér, így is 200%-on dolgozom, pisilni nincs időm kimenni, és még ez is kevés. Ha megcsinálok valamit, akkor rákérdez, hogy a másikat miért nem? És ha azt, akkor a harmadikat... és végül..ne sóhajtozzak, mert az a frusztráció jele, rejtsem el az érzelmeimet. Mégis mit érezzek ezek után? Úgy érzem, hogy egy mocsárban kapálózom és egyre gyorsabban süllyedek.
Ha belegondolok, hogy AP-n vagyok, úgy, hogy előtte csak jobb pozíciókban voltam, lassan 30 leszek és itt tartok, hogy magyarázkodnom kell a munkám miatt.
Nem ez az én utam, csak már nem tudom, mi is az pontosan.
Az frusztrál a legjobban, hogy piszlicsáré fos dolgokkal kell foglalkoznom, amiket övön alulinak tartok. Ez az igazság. tudom, én vállaltam be, de mások nulla szakmai tapasztalattal mégis feljebb vannak a ranglétrán, mint én. Miért van ez?

Az a fő hibám, hogy belémverték ezt a ranglétra dolgot, és mindenért meg akarok szenvedni. Úgyhogy másból sem áll a karrierem, mint szenvedésből. Ahelyett, hogy elve középen kezdtem volna. Milyen egyszerű lenne most minden.

Van aki még így áll ezzel?

www.isitraining.ie

Nem tudom, ismeritek-e az egyik kedvenc honlapomat: www.isitchristmas.com
Ennek mintájára találtam ki az is-it-raining.ie-t, mivel tegnap olyan szinten sikerült sz@rrá áznom, hogy ihaj!

A bicajom féke igencsak elromlott - egy esős napon megpróbáltam fékezni, de nem jött össze. Onnantól kezdve 30 m-es féktávval számoltam és végülis itt vagyok, túléltem.
Miután elvittem a bicajt szervízbe (óóóó, mire odáig eljutottam, az egy újabb sztori, de ha elmondanám, elveszíteném a fonalat), arra számítottam, hogy 3-4 nap után jutok ismét hozzá úgyhogy normál, utcai szerkóban adtam le a szervízbe... kérdezem, mikor mehetek érte. Azt mondták, aznap délutá 1-kor...
HHHA! Ki gondolta volna? A bankrendszerük ismerete után kételyeim támadnak minden egyes szolgáltatás igénybevételekor.
Tehát ebédszünetben - továbbra is utcai szerelésben, szövetkabát, magassarkú csizma, szép kesztyű, és nem utolsó sorban jó nagy női táska, hogy féloldalasan is megtanuljak egyensúlyozni - rohanás a bicajért, majd vissza a munkahelyre, végül nap végén haza.

Hatásszünet

......

És ekkor (hazafelé, emelkedőn) esett le 40 mm eső 2 percen belül.
Srácok, amikor a hosszú szövetkabátomon ülve éreztem, hogy a bugyim is csupa sár, kicsit elgondolkodtam azon, hogy vajon a szárazmosás hogy szedi ki a kabátomból a dzsuvát. És vajon nem megy-e össze csak ott, ahol vizes. És a bőrkesztyűm vajon ugyanolyan lesz-e mint régen. Ugyan most látott vizet először - ez lassan egy hete történt, jelentem, a kesztyűm totálkáros. Sajnos. :-(

De legalább volt fékem. Már a gondolat ereje is képes volt megállítani a bicajomat. Félelmetes. Félig behúzom a kart és már meg is állt!


Közbeékelt kis sztori, amit nem akartam az előbb kifejteni, nehogy elveszítsétek a fonalat :-) :

Péntek estétől folyamatosan volt egy harmadik látogatónk, Karen barátja, egész hétvégén is. Szóval vasárnap gondoltam, elmegyek az ír nemzeti galériába, természetesen bicajjal, hogy egyedül hagyjam őket.
Hosszas készülődés után végül valóban elindultam, de miután görcsösen próbáltam megállítani a bicajt, csalódottan konstatáltam, hogy tényleg nincs fékem. Úgyhogy nem volt más hátra, visszafordultam. Hátha rövid időn belül helyrehozhatom. Hátha csak egy csavart kell meghúzni. Szóval elő az internettel, keressünk egy fék teszteléses videót és nyomogassuk folyamatosan a pause-t. :-) Tehát laptop, bicaj, hideg... Valahogy így történt a saját kézzel történő szerelésem. Szerelem, szerelem..

Na, ekkor elpattant a bowden, és totálisan elvesztettem az uralmamat  az egész szerkezet felett. És már vissza is ért a fiatal párocska, akik elől ugye meg akartam lógni. A srác örült, hogy bevágódhat, így segített visszaszerelni a fékemet, hogy legalább első ránézésre úgy nézzen ki, mintha működne. Csakhogy túl lelkes volt, sokat kérdezgetett, próbált beszélgetni, mire a lakótársam kissé féltékenyen közbeszólt, hogy "khm, ha közbevághatok..." na, teljesen zavarba hoztak.
 

Judit hazaköltözött :-(

Szomorú hír, nincs már minden nap lehetőségem találkozni Judittal, aki eddig feldobta a napjaimat a folyamatos, végtelen, de megunhatatlan csacsogásával. Komolyan sajnálom, hogy már nem kalandozhatunk együtt, és legfőkébb azt sajnálom, hogy nem is látta a lakásomat! :-)

Tegnap összegyűltünk egy utolsó bandázásra, eleinte költöztetésnek indult, aztán Shrek lett belőle. És hajnali 3-ig tartó beszélgetés. Vicces volt a REM szakaszból hirtelen aktívvá válni, beszélni, majd ismét visszasüllyedni az álom-ébrenlét határára.. de végig ott voltam, egyszer sem aludtam el! Komolyan! Tényleg!

Jól megérdemelt Team Leaderi pozícióját megy haza betölteni, úgyhogy az egyik szemem azért nevet.
De akkor is!

:-(((