Tökéletes nap

A hajnali buszút a sofőr lágy - 1 órán keresztül tartó - dúdolásával éreztette a mai nap hátralévő eseményeit. Az irodába érve, egy hosszabbra sikeredett teázás után kedves kolleganőm puszta érdeklődésből kérdezett rá, vajon szándékomban áll-e dolgozni. Tréfásan adtam értésére hogy a helytől független a nemdolgozás ténye..

A napot kissé megtoldva, félórával később indultam utamra, mikor a főnököm és a már emlegetett kolleganőm is rendkívül sürgősen számítottak a segítségemre, amit nehéz szívvel utasítottam el, mert a dolgom ennél fontosabb volt. Érezzek bűntudatot? Még nem csapott meg a szele.. A szerződéshosszabbításról olyannyira nem esik szó, hogy ingerülten közölte a főnököm a sokadik nyaggatásra, hogy nem tud semmit, hagyjam békén. Szóval a bűntudat másik dimenzióban rekedt.

Karácsonyi ajándékot sikertelenül hajkurászva kapaszkodtam fel az egy órával későbbi buszra, melyen egy sikoltozó rosszulnevelt gyerek boldogította az utasok elkövetkezendő 1 óráját. Kellő idegállapotban hazaérve (este 10kor) nem is vágytam másra mint a frissen megállt, kiteregetésre váró ruhákra, ami meg is történt, villámgyorsan, és már a pontot tettem fel az i-re azzal hogy visszatettem a helyére a lavórt, mikor halk csattanást követően beterítette a padlót a folyékony mosószer. 22:30. a sálam még rajtam, mély levegő, meg tudod csinálni! Igaz, éhen és szomjan halok, a pasim skypeon, meg már rég zuhanyoznom kéne és aludnom, hogy másnap újult erővel keljek 6:00kor, de a 38. felnyalás után is csak egyre jobban habzott az ebadta! Megoldás: postiton nagy betűkkel szerepeltetni a "CSÚSZÓS" szót.
Otthon tanultam a kátyúk javítása kapcsán...
Vége, felmostam, irány az ágy.. ha nem hagytam volna résnyire nyitva az ajtót és a büdös dög nem kúszott volna be azonnal! a kergetésnek az lett az eredménye, hogy végignyargalt a szobán, ijedten nyávogott, de nem hatott meg. Végül kénytelen voltam puszta kézzel, pizsamához érintve megfogni és kipenderíteni a szobámból.. kézmos, újra krémez, imádkozik hogy ne legyen baja a bőrének, a szemének, a torkának és az asztmája se jöjjön ki.. Halk kuncogás a szomszéd szobából.

Egyszóval a mai nap említésre méltóan tökéletesre sikeredett.

De a holnap! Az jó lesz! Mégiscsak szülihetem van ;-)

Audit

Nem tudom miért félnek az emberek az audittól. Csak szeretnének meggyőződni egy szúrópróbaszerűen kiválaszott mintaanyag (az én esetemben könyvelés) jogosságáról. Kérdeznek, és te válaszolsz.

Engem is kérdeztek. Elsőre könnyen ment a válasz. Csak aláírt szerződéseket kellett kikeresnem a rendszerből. Az még megy. A második kérdés már váratlanul ért. Csak akkor tette fel, mikor leült mellém. Valami olyan csűrt csavart módon (nem) sikerült értésemre adnia, hogy segítséget kértem Erika kolleginámtól, aki egy számomra ismeretlen világba barangolt velünk kézenfogva, én csak pislogtam és próbáltam megfejteni hogy kinek a készülékében van a hiba. Én nem értettem meg a kérdést, vagy ő nem tudta feltenni rendesen vagy esetleg egyáltalán nincs értelme az egésznek?

Mindenesetre a harmadik kérdést könnyen kezeltem. Hidegvérrel, magabiztosan közöltem hogy jegyzetelek, leírom, a választ másnap kapja meg mert ez bonyolult, szövevényes megoldást kíván. Megértette, lelépett, én meg nekiálltam a megoldás kidolgozásának azaz kétségbeesetten felzabáltam minden körülöttem fellelhető hulladékot. A tele pofazacskótól reméltem a feladat sikeres megoldása esetén fellépő megnyugvást, de csak nem akart bekövetkezni. Vajon ha a negyedik kérdésre nem várnám meg hogy elmenjen, hanem egyből betömnék 4 snickerst a számba, meggondolná a következőt? Nem szorulna össze a szive a nyomorúságos arcom láttán? Miért érzem úgy hogy süketek párbeszédét játszuk, elküldi a kérdéseit emailben, megválaszolom és arra számítok hogy azzal kapcsolatban kérdes és ehelyett lecsap valami egyáltalán nem odaillővel? Úgy megmondanám neki csokitól fröcsögő szájjal hogy az, hogy egy tárgyi eszközt 2009-ben vettünk és 2012-ben aktiváltuk az úgy lehetséges hogy addig ott állt a szekrényben, és sejtésem szerint nem ezen fogják megbüntetni a céget sok millió Euróra.

Elfogyott a csoki, éljen a corn flakes tej nélkül, aztán egy kis zeller, majd répa, banán és a végén aszalt szilva. Kérek még.

Tegyél le valamit az asztalra

Feladat. Sürgős. Tegnapra kéne. A múltkor egy hetet dolgoztál vele? Na, akkor most jobban tudod. Excel, abban jó vagyok, értem.

Autista kollega (nem az, csak empátia nélkül nehéz magyarázni..), aki megcsinálja, de nem mondja el mi alapján és elvárja hogy következő alkalommal megértsem. Mikor minden adat előttem van, már csak össze kéne kötnöm őket, kiderül hogy egy közös adat nem áll rendelkezésre, ami nálam egy összeg, az egy másik táblán csak egy végösszeg. Mikor már tényleg ott van és látnom kéne, nem látom, kiderül hogy ami itt minusz, ott plusz, de nem mindenhol, ráadásul az összeg sem egyezik. Aki kiadta, 100 éve dolgozik a cégnél, minden mozzanatot ismer, ért. Azonnali hudesurgos feladatot ugy kapom meg, hogy ezeket a nüansznyi információkat elfelejti átadni. 13szor annyit csinált meg 1 nap alatt mint én 3 nap alatt. Egyet sem fejeztem be. Mikor kérdezem hogy akkor szabad a gazda, mondja el, kiderül hogy ő csak negyedévekre szűr és már ott is az információ. Annyit hagyott csak ki, hol és mit szűr le. Persze elhangoznak a kivételek, hogy németországban máshogy számolják az ÉCS-t, ezért más kategóriába kerül, eleve elcsúszik az egész számítás egy ilyen info nem ismerete esetén. Az üzeneteimre nem reagál, mikor odamegyek, összerezzen, mint aki nem számít rá. Tényleg nem számít, nincs érzéke hozzá. Motyogva, hadarva magyaráz, kattintgat, majd néz rám hogy értem-e. Elborítja a szar az agyamat, már a második kattintásnál elveszítem a fonalat, mert egy olyan excelt mutat, ami nem tudom, micsoda, és hogy onnan hogy kategorizál. Egyszercsak hirtelen jó lesz, kijön az eredmény. Nem értem. Elmagyarázzza mégegyszer, nem engedi hogy közbevágjak a kérdéseimmel, majd harmadszorra is megkérdezi hogy értem-e. Nem tudok rá mást mondani, csak azt hogy nem vagyok képes felfogni, ez meghaladja a képességeimet. Holott ez nem igaz. Az ő képességeit haladja meg hogy tudtomra adjon számára egyértelmű információkat, amiket sehonnan máshonnan nem találhatok ki. Felfogatatlan, elbasztam 2 napot egy olyan dologra, amit ő végülis megcsinált, de sokkal hamarabb véghez vitte volna ha nem adja ki senkinek. Már az is öröm volt mikor megláttam a keresett összeget a másik excelben. Ezen felbuzdulva kutattam a részletes sheetben, hátha egyszercsak összeáll a kép – és az összeg. És nem akart kijönni. Vártam a sikerélményt, de nem jött el. És a megoldást sem értem, és csak nézek bután magam elé, hogy akkor ez az elvárás? Értem én hogy magamra számítsak, ez nem iskola ahol tanítanak, gyűjtögetem is az információmorzsákat, de keveset kapok ahhoz hogy bármit is kezdjek a hozott anyaggal. Mintha budai kapna egy kis zsemlemorzsát és egy negyed szerecsendiót, ebből csinálj wazze csülköt pékné módra!!!! Hát hülye vagyok én? Igen, most már határozottan érzem hogy az vagyok. Papírom is lesz róla, ha kinyomtatom....

Életjel

Köszönöm hogy ilyen hosszú idő után is ránézel a blogomra. Ennyire nem unatkozhatsz! :-D Csak viccelek.
Múlt héten túllettem az első CIMA vizsgámon. Amolyan pénzügyi továbbképzés. Itt nagyon népszerű. Személy szerint elsősorban kíváncsiságból kezdtem neki. Érdekelt, vajon képes vagyok-e ismét felvenni a ritmust, felidéztem a vizsgadrukkal kapcsolatos érzéseket. Jelentem, kihalt belőlem. Mondjuk a tét sem akkora mint az első diplomámnál. Leginkább játékosan fogtam fel. Feladatokat oldottam meg gyakorlásképp, néha sikerélménnyel koronázva a sok sok sikertelen próbálkozást. A "Totál Szar" kifejezés is ez idő alatt született. :-) Így értékeltem az egyik feladatomat, ami tök egyszerű volt, de nem voltam képes magamtól rájönni a megoldásra.
Az eredményt még nem tudom, csak sokára javítják ki, addigra pont elfelejti mindenki. Úgyhogy marad a fiatalító diák-tudat, ami értelmet adott a hétköznapjaimnak, és remélhetőleg egy darabig még megtartja ezt a jó szokását.
Érdekes fordulatot vett a munkahely front is. Végre olyan projekten dolgozom, amire már elfelejtettem hogy vágyom, de amint megkaptam régi érzések kerültek felszínre. Éves zárásra vonatkozó adatokat egyeztetek a hozzájuk tartozó felelősökkel, ami egész napos interaktív kapcsolatot jelent egyszerre sok-sok emberrel. A táblázatom szépül, az emberek nagy része együttműködő, de van egy elenyésző hányada, akiket érdemes megemlíteni.

1.) A magyarázó.
Az alapvető kérdésem így hangzik: "a 3 éve bennragadt 4 dollár számla és a vele szemben álló 4 dollár jóváírószámlát mikor tervezed egymással szemben kiiktatni a rendszerből?" és akkor szépen mondtam, magyarul. :-D Az válaszok általában rövidek, tömörek, lényegre törőek  Például: " már meg is történt, csak még nem látszik a rendszerben", "Soha, mindig ott lesz. Örökre vasalva". Ennyit akarok tudni, nem többet. A magyarázó ehhez képest ÁdámÉvánál kezdi, megmutatja, hogy hogyan győződhetek meg arról hogy az a tétel ott van-e még, vagy sem. Riport kinyit, lefuttat, csatolmány kinyit, nem jó, másik riport, stb. Fél óra eltelik egyetlen tétellel, mire a végén kiderül hogy ja, ennél többet ő sem tud. Tehát a kérdésemre a válasz, hogy vajon eltűnik-e ez a tétel avagy sem - elmarad. Kezdem átlátni mi okoz fejtörést a vezetőknek. A HÜLYESÉG! a félrebeszélés, a rizsa!
Ha főnök lennék és interjúztatnék, szerintem egy fontos kérdésem lenne: Érted, amit mondok? Képes vagy felfogni? Ha azt kérdezem hogy hányat mutatok, tudsz rá válaszolni 1 szóban?

2.) A félszavakból válaszoló.
Konkrét számadatot kérdezek, konkrét céggel kapcsolatban. Nálunk az egyes cégeket 4jegyű számokkal fejezzük ki. Tehát "3195-re mennyi a 3456921 számla egyenlege?" Válasz. "a GOS cég elhatárolásaival kész vagyunk, ellenben a manuális aktiválások még váratnak magukra" Most ebből nekem tudnom kell hogy ő arra válaszolt-e amit megkérdeztem. Ráadásul a cég neve csak a csatolt file nevében szerepel.. sehol máshol. így rakjam össze a képet. Hát köszönöm szépen, tényleg.

3.) Oracle
Itt szeretném megemlíteni hogy aki képes volt ezt a programot megteremteni és eladni és ebből pénzt csinálni, a legnagyobb mágus a világon. Nem tudom mire való, de arra biztos nem hogy számlaegyenleget derítsek ki belőle. Pedig nagyon egyszerű a kérdés. Mennyi volt pár hónapja és mennyi most? Na erre ez a program nem alkalmas. Ennek hangot is adtam. Kitört belőlem a magyar... néha elfelejtem hogy nekem nem természetes az írek vérmérséklete, vissza kell fognom magam ha valami orbitális nagy hülyeséggel találkozom. Ők kedvesen csodálkoznak, sőt, eleinte egyetértenek, majd később (pár udvarias kör után) jön a "de". Nem felhasználóbarát, egyszerre 4 ablakot nyit meg, 56 kattintással éred el a célod, és már az elején el kell döntened milyen outputra számítasz. Szóval egy rakás szar.

Hát egyelőre ennyi. Most már rendszeresebben fogok írni. Egy darabig legalábbis :-D

10 perc

Hogy mennyi minden történhet 10 perc alatt? Ennek is csak a csillagos ég szab határt.
Kedves nők,! Aki esetleg azon gondolkodna, felvegye-e a szupervésztartalékos combfixét (olyan harisnya, ami lecsúszhat az egyik lábról és/vagy a másikról is akármelyik kínos pillanatban), most mondom, NE TEGYE. Minden létező kínos pillanatot megteremthet amennyi egy combfixtől telik. Gonosz, gonosz harisnya.
Hol babrálhat vele a hosszú esőkabát alatt egy egyenes főút melletti járdán? A léptek lassulnak, a vonat elérésének esélye rohamosan csökken. Nincs mit tenni, igazítani kell. Az én esetemben vonatot ugyan elérem, sőt, le is tudok ülni (nagy szerencse!) a kabát majdnem rámsül, levenném, de már a nyakamnál beakad a zipzár. El tudjátok képzelni? Közben a bal lábamon rendületlenül lazul a harisnya. Hosszas küzdelem után végre sikerül kiszabadulnom az esőkabát fogságából, mikor feltenném a fejem fölötti csomagtartóra, nekilendülök, és a lábbal gondosan támasztott táska összes tartalma a földre borul, az utasok közé (közben combfix csak csúszik tovább). Összeszedem a tartalmát, már így is mindenki engem figyel, már csak a kabátomtól kell megszabadulnom, egy utolsó laza mozdulattal de bosszút áll ő is, a tépőzár beakad a csúszó harisnyámba, visszafordíthatatlan kárt téve benne, végül a csomagtartón landol.

Oké emberek, szemvizsgálat következik. Mindenki nézzen bele ebbe a villanóvakuba.....

Gonosz harisnya, gonosz esőkabát, gonosz táska!!!

Késés

Türelmet kérek, legkésőbb november 22-én írok. pssszt

Reggeli hajsza

Én még ilyet nem éltem. Korán ébredés, későn kelés, fogmosás közben fésülködés, sietve elindulás, szakadó esőben, sötétben vezetés, néhol aquaplanning egy nem a töréstesztjéről híres kisautóval. Az ítéletidő nem hagyott más választást, minden cuccomat begyömöszöltem az egyetlen esőálló táskámba, ami természetesen 2 táskányi volt, így az állomáson esélyem nem volt megtalálni a vonatjegyet (ott lapult ahol először kerestem..). Hallottam ahogy a vonatom beér az állomásra. Tudtam, hogy a következő csak fél óra múlva jön, csak egy választásom maradt. Pánikszerűen fordultam a vasúttársaság emberéhez, engedjen be. Azért a biztonság kedvéért rákérdezett, hogy amúgy van-e jegyem. Mutattam a táskám, hogy benne van valahol, bólintott, majd kinyitotta a kaput. Hálás sikollyal indultam teljes iramban a vonat felé, elértem. Onnan írok most is. A parkolási díjat ezután fizetem - telefonnal. Ma, a szakadó eső és a rövid nappalok ellenére azt mondom, Írország élhető ország.

Élek, virulok

Sziasztok,
Többetek kérésére írok most. Nem akarok szart kiadni a kezemből, ezért nem csapom össze, amit gondolok, az idővel viszont hadilábon állok. Napi 3 óra utazás, plusz ma egy meglepetés training, így egy órával tovább maradtam benn, sokkal későbbi, lassabb vonattal jöttem haza, az egész nap elúszott.

Fáradt

Ó de rohadt fáradt vagyok....

Munkagyár

Ha már volt olyan kegyes a sors, hogy munkát adjon a gyárban, mindenkinek fontos hogy a benn töltött hajszálpontosan 480 percet hasznosan költsük el. Hogy ez kinek hasznos, nos ez a kérdés is jogosan merülne fel. Az első pár hétben csak közvetetten jelentünk hasznot a cég számára. Jobb esetben szocializálódunk, ismerkedünk a rendszerekkel (már ha sikerül hozzáférést kapnunk), saját magunk találunk ki feladatokat és végezzük el. Az esetek többségében csak illegális eszközökkel kerülhetjük el az agyunk szivacsossá válását. Ez pedig az internetezés, chatelés a kollegákkal. Azonban ez is csak ideig-óráig kielégítő.

Főleg azoknak érdemes a bevezető időszakra rutinos tervvel készülniük akik a kevésbé kedvelt „job hopper” kategóriába tartoznak.

A túlélés receptje a következő:

Hasznos internetoldalak bújása (munkával kapcsolatos ismeretterjesző oldalak, pl microsoft, pénzügyi szótár, SAP, Oracle, stb softwarek oldalai)

Minden órára aktív tevékenység tervezése. Teáért menés, vízért menés, ebéd, uzsi mind mind eltérő időben. Vigyázat, nassolás à hízás veszély! Tanuljuk meg ízlelni a vizet! Fedezzük fel a különböző forrásokból származó vizek közötti apró különbségeket. Ezzel eltelik vagy fél nap, és minden nap lehetőség a fejlődésre.

Hallgassunk zenét. De aktívan figyeljük, nehogy elunjuk magunkat. Pl melyik számot választanám ki az esküvőmre/válásomra/szülinapi bulimra/a felmondásom napjára (Lou Reed - Perfect day http://www.youtube.com/watch?v=QYEC4TZsy-Y).

És a legújabb forradalmi ötletem: Iskolában ellógott irodalmi művek hangoskönyv formájában való fogyasztása. Magyarul, angolul, más nyelven.

Mindezt a víz ízleléssel egybekötve igencsak elfoglalt napot zárunk, és lesz értelme másnap is felkelni. Ezen kívül a kollegáknak nem adjuk meg azt az örömöt, mikor hallják koppanni a fejünket az asztalon.

Én, személy szerint halmozottan űzöm az ipart. Latinovits elmondásában gimnáziumban elmaradt versek hallgatása, kávé, víz és tea ízlelése közben az élethez nélkülözhetetlen jótanácsok hajhászása a neten. Most már tudom, hogy hogy kell kávét csíráztatni a lakásban, és azt is hogy a Béres Csepp sokak szerint nem hízlal, pedig igenis de, és hogy a napi átlaghőmérséklet igen kedvező odakinn. Amikor elfáradtam és friss levegőre és napfényre van szükségem, csak felmegyek a www.frisslevegoesnapfeny.hu-ra és már indulok is.

:-D

Gyár

A vonaton van időm elmélkedni. Szinte minden napom egyformán telik.

Pályaudvarról pályaudvarra érkezünk, öltönyösök mellett lassít le a vonat, felszállnak, együtt szállunk le, hazafelé szintén. Minden nap egy másolata az előzőnek. Szinte semmiben sem különbözik a régi gyári munkások mindennapjaitól a jelenkor multis munkásainak hétköznapjai.

Egy az egyben megtestesül Müller Péter Sziámi dala:

“Reggel a buszon túl sok az utas

De a gyárban már kevés a munkaerő.

Hová tűnik ez a rengeteg ember,

És este honnan jön újra elő?”

 

Ugyanaz az iram, ugyanaz a lelkesedés, kicsit fancybb verzióban. A gyárak eltűntek, helyettük mindenki szellemi gyármunkás. Egy fokkal talán jobb, de ha csak a rutin marad, a szürke állomány elfekvő motorikus területébe süllyed.

Casual Friday - Jeans day

Holnap péntek. Itt kő kövön nem marad. A farmer nap sokak fejében a "bármit fel lehet venni" napot jelenti. Szegény fiúk!

Kasztrált férfiak

Sok multis hülyeséggel nem tudok szolgálni, felfigyeltem azonban egy szomorú, egyben dühítő jelenségre.

A nő:

Most, hogy a nők kiharcolták az egyenjogúságot, hamar át is estek a ló túloldalára. Csak két éve élek kinn, elképzelhető, hogy előbb kezdődött minden ezzel kapcsolatos folyamat, mint otthon, ezért tűnik rövidnek és érthetetlennek ez az ugrás. Nem csak itt, más munkahelyen is tapasztaltam hogy a nők gátlás nélkül bármilyen ruhában megjelenhetnek a munkahelyen, nem ütközik semmiféle szabályba. Átlagos, mindennapi öltözet: miniszoknya, szűk, átlátszó felső, smink, minden ami szexi.

A férfi:

Ellenben a férfiaknak annyi mindent tiltanak, hogy néhol már csak azt írják le, mit vehetnek fel, úgy mint öltöny, lezserebb alkalmakkor hosszú vászonnadrág és ing. Se szandi, se papucs, se rövidnadrág, se póló, csakis ing. Alig várják a pénteket amikor (hosszúszárú) farmerben jelenthetnek meg. Minden nap megütközöm ezen az egyenlőnek semmiképp sem nevezhető bánásmódon.

A nő és a férfi:

A mostani munkahelyem int be leginkább az ősi alá-fölé rendelt viszonynak. Amint belépek az irodába, körülvesz egy furcsa légkör. A heréltek hangulata. Szembejön egy férfinak született ember, mindezidáig magabiztosan lépkedett, de amint meglát, tekintetét a földre szegezi, nyaka hirtelen eltűnik a vállában, és a fal mellet kúszik tovább, de előtte hangosan, előre köszön. Felmerül a kérdés. Valóban ennyire köztünk lenne a szexuális zaklatás? Vajon az ő szerződésük egy oldallal több, mint a nőké?

Ez jót tesz a kollegiális viszonynak? Senki nem érzi hogy a nőknek szükségük van az elismerő pillantásokra? Most már tényleg csak egymásnak akarunk tetszeni? (=versengeni). Közben a lehúnyt szemhéjak alatt feltöretlen vágy, szenvedés lappang, ami valahol valamikor ki kell hogy törjön. Az elfojtás soha nem vezetett jóra semmilyen kultúrában. 

A lányok meg emelt fővel járnak kelnek, magukévá tették a területet. Körbehugyozták, mint a kandúrok. Szexuális zaklatás? Minden miniszoknya és átlátszó szűk póló zaklatásért kiált! Biztos erőszak egy lehetséges zaklatás megelőzésére, hol itt az egyenjogúság!

Plusz egy érdekesség. Itt a nőket és a gyerekeket előnyben részesíti a törvény a férfiakkal szemben. Egy nő megüthet egy férfit, de bünteti az ellenkező esetet.

Elképzelhetőnek tartok egy jövőbeli férfi egyenjogúság mozgalmat. Ha ez az életemben jön el, csatlakozom. Ha másért nem, hát a védelmükért. 

Régi új élet, Írországban

Hogy a történetben előreugorjak (és lelőjem a poént) végül egy ír állásra mondtam igent. 6 hónapos szerződés, utána megint nem tudom mi lesz. Kicsit fárasztó ez a cigányélet.
De legalább jó messze van a lakásomtól, napi 3 óra utazás. Ez lehetővé teszi az autóvezetés, vonatozás élményét, plusz ismét beépül a sport az életembe. Szinte minden nap futva teszem meg a parkoló és az állomás közti távot. A vonaton olvasok, viszont a kocsiból kiszállva oda nem illő látvány lehet az újság/könyv a kezemben.
A munka.. még korai erről beszélnem. Elég csak annyi hogy a főnököm 2 nappal a belépésem után elhúzott 4 hét szabira, így bármennyire is önálló és kezdeményező vagyok, azért nagyjából képben kéne lennem hogy egyáltalán mi a munka, mettől meddig tart a felelősségi kör, stb. De halvány lila gőzöm sincs, pontosan mit kell csinálnom, így viszont nagyon lassan vánszorognak a másodpercek. Ezt kell túlélnem valahogy. Persze elfoglalom magam hasznos tevékenységekkel, pl excel mélyebb ismerete, továbbtanulással kapcsolatos tudnivalók, stb, de azért várom már hogy hasznosabban teljen a nap. Így minden percben nassolnék - már híztam is 1 kg-t!
Egy hét alatt csak lekocogom a vonathoz menet.

Multis interjú - 4. kör

Van ez a cég, nagy multi, mindenki ismeri, telefonokat gyárt.
Első kör - személyes elbeszélgetés.
Második kör - otthon kitöltendő személyiségteszt - kb fél óra.
Harmadik kör - másfél órás helyszínen kitöltendő IQ teszt.
Negyedik kör - 10-15 perces prezentáció angol nyelven. Előre megadott témára pár nap felkészülési idővel. Keressem meg a HR-t időpontegyeztetés céljából. WTF?! Ők nem hívnak, nem beszélnek, nem emaileznek egymással? Tőlem várják el az interjú szervezését? Beszarás.
Kedd délután indultam volna nyaralni, kifejezetten kértem hogy délelőttre tegyék az időpontot, erre csak délutánra tették! Indoklás: Én nem dolgozok, igazodjak én.
Elvárás 4 slide (dia):
1. slide: magamról
2. slide: mit értettem meg a pozícióból (ezen is agyvérzést kaptam)
3. slide: és itt kezdődik az őrület. Egy általuk szerkesztett költség riport elemzése, bemutatása a befektetők felé. Következtetések levonása, tanácsadás.
4. slide: általuk szerkesztett eredménykimutatás elemzése és bemutatása.

Az utolsó 2 slide-dal csak az volt a gond, hogy kihagyták belőlük a képleteket, több órába telt kitalálni mit is ábrázolnak a grafikonok és mit jelentenek az ott megjelenített valós vagy valótlan számadatok. Nagyon nem tartom fairnek, hogy több körös interjú után fektessek még újabb pár órát egy nem biztos pozícióra.
A hab a tortán, hogy nem tudták megnyitni a pps file-omat, ezért az egész prezentáció úgy ahogy volt, elmaradt. Nem csüggedtem, anélkül adtam elő. Ígéretet kaptam az aznapi visszajelzésre (hangsúlyozom, előző körben átmentem a tesztjükön) és már egy hete nem válaszolnak. Biztosan szívükre vették a táblázatukra vonatkozó kritikámat - miszerint totál értelmezhetetlennek találtam az oszlopok, sorok megnevezését, így nehéz az értelmezése is.

A HRes négyszer fogott velem kezet, de egy nemleges válaszra sem méltat. Az előző körök is kaotikusan teltek, szervezetlenek, személytelenek és érdektelenek voltak. Beállhatnak a nem visszajelző multik sorába. Elégedettségi szint: 0 pont.

További interjúk

A 90 perces teszt végül nem sikerült. Nincs mit ezen csodálkozni, végtére is nem könyvvizsgálok 5 éve. Amúgy rendes volt a majdnem főnököm, minden kérdésemre válaszolt, segített, elmondta mit kellett volna válaszolnom az egyes kérdésekre, korrekt volt.
Viszont a HRes lány... ő letudott ezzel az interjúval és kész. Fel sem merült benne hogy esetleg egy másikra talán jó lennék, nem kéne neki sem keresgélnie. Mivel ismerem a céget, tudom hogy nem szeretik ha egyszerre több állásra jelentkezik a jelölt, mert az nem elég határozott lépés.

Hétfőn elmentem egy másik multihoz szóbeli interjúra. Náluk írtam otthon azt az 5 tesztet, amik együtt kitették a másfél órát. Volt abban számvitel, pénzügy, stb. Mint kiderült, jól sikerült a pénzügy, a számvitel kevésbé. Az interjún 3 ember ült szemben velem, a HRes, a manager és az akinek a munkáját kéne átvennem, mert átmegy egy másik csapatba. Na ő volt az egyetlen nemszimpi. Kimosolygott a teszteredményem miatt, majd ott helyben elkezdett vizsgáztatni számvitelből. Szerencsére egy olyan könyvelési tételt hozott példának amit pont tudtam, de soha életemben nem kellett foglalkoznom vele.
Ez volt az egyetlen kellemetlen érzés az interjú alatt. 30 perc helyett 50 percig tartott, az extra 20 perc csevegés volt Írországról, az ottani életről, én már csak mesélő voltam, nem interjúalany.
Vidáman váltunk el, 2 héten belüli reakciót ígértek.
Bár így lett volna.

Az átfutási idő alatt 2 fontos esemény történt.
Egy utolsó interjú egy nagy multinál - ahol halas hagymás lehelettel mentem számítógépes interjúzni - és egy másik állásajánlat.

Mai "interjú"

Ellentmondást érzek a mostani interjú hullám koncepciójában. Nem is olyan rég beérték fél órával. Az ember ugye ilyenkor több helyre is elmegy, és értelemszerűen csak egy állásban fog dolgozni. Ergo az összes többi befektetés veszteség. Ma már interjúnként minimum másfél óráról beszélünk, és ez csak egy kör. Olyan már nincs is itthon hogy egy körből megállapítják, alkalmas vagy-e egy betanított munkára.

A 300 kérdéses tesztről már írtam. Ezen kívül egy másik cég 5 tesztet küldött ki, laza 80 perces tevékenység. Ma kiderült, hogy ez a teszt nem is számít, nincs jó vagy rossz eredmény, nincsenek elérendő értékek. Kérdeztem őket az eredményről hogy esetleg tanulhassak a hibáimból, de hát mit is várok én? Kinek az érdeke a fejlődésem? A cég kifizet egy rakat pénzt egy másiknak, aki abból él hogy olyan teszteket ad el aminek nem számít az eredménye.... Annyit kicsikartam a kontaktból, (aki amúgy nem győzött csodálkozni, hogy rákérdeztem) hogy a pénzügy jobban sikerült mint a számvitel. Juhéj, ezzel sokkal előbbre vagyunk. Na nem baj, mivel sikeresen vettem ezt az akadályt is, a személyes találkozón rákérdezek mégegyszer.

Szóval a mai interjú is egy 90 perces írásbeli teszt volt. Előtte rákérdeztem, mégis mire készüljek. Áá, semmi extra, csak egy könnyű IFRS teszt. Csak annyi, hogy tényleg dolgoztam-e multiban előtte.

Mondanom sem kell hogy egy elég magas szintű számviteli tesztet raktak elém, amit kb 3 év könyvvizsgáló cégnél eltöltött idő után tudtam volna kisujjból kirázni. Mikor megláttam, a guta ütött meg. Le sem akartam ülni, hogy megoldjam, úgyse sikerülne, közöm nincs hozzá. Átverve éreztem magam.

De ha már ott voltam, gondoltam, miért ne? Végülis kitöltöttem minden kitöltendő rubrikát, mára igérték az eredményt, de már meg sem lepődtem hogy nem hívtak.... sikeres teszt esetén azért hétfőn jelenjek meg. Hogy mikor? Azt nem beszéltük meg. Szóval esélyes hogy hétfőn felhívnak hogy jelenjek meg két órával azelőtt. Természetesen közben beesett egy másik interjú is délutánra. Nem valami profi hozzáállás, úgy érzem. Amikor egy ilyen HRessel beszélek, mindig átfut az agyamon, vajon ő is kitöltött egy 90 perces tesztet? Őt is iderángatták 3 interjúra? És minden akadályt könnyen vett? Egyszerűen nem tudom elhinni.

300 kérdéses személyiségteszt

5ösével teszik fel a kérdést különféle "beugratós", "ravasz" kérdéssel. 1-5ös skálán adhatok osztályzatot az állításra attól függően mennyire értek vele egyet. De ez még nem elég, van egy másik mérce is, ahol az állításokat priorizálni kell, amennyire leginkább jellemző rám. Tehát van 5 állítás, pl

1. Szeretek delegálni
2. Jó csapatjátékos vagyok
3. Betartom az előírásokat
4. Nem szarok a perem alá
5. Optimista vagyok

Döntsd el, melyik a legfontosabb, melyik a legkevésbé fontos. Itt megakad az ember, igyekszik kitalálni, egyáltalán elolvassa-e bárki is a tesztet, vagy csak úgy csinálnak mintha dolgozna a HR alakulat. És ha mégis vet rá valamelyik egy pillantást, vajon mit szűr le abból, hogy jó csapatjátékos vagyok, de kevésbé tartom be a szabályaikat? Tényleg ez alapján döntik el hogy kezembe adják a hozzájuk idomított Ctrl+C, Ctrl+V excaliburját? Hátszóval izé, engem nem győzött meg...

Interjúk - teszt invázió

Egy csodálatos Csopakon és Tihanyon eltöltött nap után ismét belevetettem magam az állásinterjúzás sűrűjébe. Ez a keresztem, ez most már biztos. De nem bánom, élvezem. Úgy tekintek rá, mint egy beépített ügynök. 

A mai napomat tegnapra tervezték, de nem szerettem volna kihagyni a Balaton élményt, ezért mindent kitoltam szögletre, azaz mára. A reggel 6 órai kelés biztosan nem tett jót a mai tesztemnek, de bánja a franc, beteg ez a sok körös interjú módi.

Ma egy mindenki által ismert hatalmas multit dobott a gép. Két perccel a megbeszélt idő előtt be is estem az irodába, hátizsákkal a hátamon, nagyon elegáns benyomást kelhettem. 4 körből a 2. interjú. Az első kör a cég részletes bemutatása volt még múlt héten - ahol nem csak én aludtam el, hanem maga beszélő is. Ma egy röpke másfél órás IQ tesztet kellett megoldanom másodmagammal egy 1 négyzetméteres ablak nélküli szobában. Eleinte 2,5 óráról volt szó, de kiderült hogy az egyiket itthon is kitölthetem - egy órás személyiségteszt 300 kérdéssel, erre később ki is térek, mert AGYRÉM! Egy VOCH (Vodafone)-s lánnyal hozott össze a sors, ő is menekül a süllyedő hajóból. Szegényt nem irigyeltem a hagyma és hal átható "illata" miatt, amit gondatlanságból gyorsan magamba tömtem pár perccel az interjú előtt. Késő volt, mire ráeszméltem, hogy ezért akár le is csukhatnak. Talán ez volt az oka annak, hogy nem volt annyira beszédes a teszt befejezése után. Az IQ teszt egyébként egyre nehezülő, időre teljesíthetetlen feladatsor volt. Általában azt nézik hogy mennyit teljesít az egyén szoros határidő hatására, és a megoldottakból mennyi a jók aránya. Ahogy hallottam, kizárják a legjobbakat és a legrosszabbakat, ezért nem szabad túl jól teljesíteni. De nem tehetek róla, él bennem a versenyvágy. Az angol tesztet idő előtt fejeztem be. Tudom, tudom, nem kellett volna, de könnyű volt. A teszt kitöltése közben az járt a fejemben, hogy vajon az itteni alkalmazottak mind agysebészek? Mind megcsinálták a 4 kört? Mindegyik vezető, ötletgazda, teherbíró igásló? Ilyeneket keresnek, és ha nem teljesítesz jól akkor viszlát. Miért kell hazudnia a HResnek toborzáskor? Miért állítja hogy vezetőket keresnek és mindenki agysebész, mikor droidokra lenne leginkább szükségük, ötlettelen végrehajtó szorgos hangyákra, nem többre. Nem először futok bele számviteli tesztekbe, amit már igazán központosíthatnának, mert az, hogy egyesével, minden egyes cégnek kitöltögetem másfél óra alatt, az a naplopásra szánt időm feletti önkényuralom! Többek között azért érzem megalázónak, mert megkérdőjelezik a diplomámat, a szakmai tapasztalatomat, félrevezetnek a leendő munkámmal kapcsolatban - hiszen váltóleszámítolással aligha kell a későbbiekben foglalkoznom. 

Amikor elvégeztem az iskolát, evidens volt hogy kb annyit ér a papír, hogy kitörölhetem vele... mert a gyakorlat számít, semmi más. Kérdem én, miafaszér kell akkor tesztelgetni a 6 évvel ezelőtti tudásomat? Most akkor mégsem a gyakorlat számít? Persze eszembe sincs megkérdőjelezni az elmű számla jóváírás könyvelési módjának fontosságát, de szerintem akkor is le tudok futtatni egy SAP riportot, ha véletlenül ott, akkor ez pont nem jut eszembe. És ha mégis kéne, ott a betanított munka lépésről lépésre történő leírása és a jó öreg google...

A 300 kérdéses személyiségtesztet a következő bejegyzésben fejtem ki bővebben.

Interjú kérdés

Telefonhívás egy potenciális munkahelyről

• Üdvözlöm, a profession-ön találtam az elérhetőségét, az önéletrajza alapján megfelelőnek egy pozícióra, be tudna fáradni hozzánk?
• Persze, ott leszek.

A cégnél, interjún

• Miből gondolja hogy megfelel az állásra?
• WTF??!!!

4-6 villamos

A minap egy filmbe illő jelenet történt velem.

Tombol a nyári hőség, telefon a fejemre simul, csak beszélek és beszélek a margit hídi villamosmegállóban. Egy barátnőm épp egy halálesetről mesél. Jön a 4-6os, felszállok a menő napszemüvegemmel és a továbbra is a rágyógyult telefonnal a fejemen. Kapaszkodok, de csak a Margitszigeti kanyar előttig, amikor egyszer csak feláll egy ember, akit csak úgy tudok elengedni ha a kapaszkodót is elengedem. A telefon továbbra is a fülemen. Pár másodperc leforgása alatt a sikerült igazi tipikus hp (hülye p)-t csinálni magamból. 

Tehát elengedem a kapaszkodót, a villamos a kanyarban nagyobb erővel átdob a másik oldalra, de én ezt nem hagyom. Kapaszkodnék, de pont elfogyott az összes lógó kapaszkodó. Valami vicces ember átcsoportosíthatta a tőlem legtávolabbi végébe az összeset. Kalimpálok a kezemmel, dobál a villamos, az emberek megrökönyödve néznek, egy szó nem jön ki a torkukból, idejük nincs rá, én meg csak ösztönszerűen keresem a kapaszkodót. Meg is találom egy gallér formájában, épp azé, aki miatt elveszítettem a stabilitásom. Napszemüveggel és telefonnal a fejemen a beszélgetés közben a szám sarkából odavakkantok egy "elnézést", koncentrálok a vonal túlsó végén mesélő barátnőmre, aki egy elég nehéz történet közepén tart. Az egész cigánykerekezés közben egy dolog rendületlenül fix maradt. A telefon. Azt az istennek sem tudtam letenni.

Közben leesik hogy még mindig az ember nyakát szorongatom, rá se nézek, csak mint valami dáma, megilletem egy fél bocsánatkéréssel. Nem jó ez így. Végre eljut a tudatomig hogy szörnyűségesen viselkedtem, kiállítottam magamról egy szegénységi bizonyítványt.. Azt hiszem az I robot c. filmben azonnal megsemmisítenének, mint robotot, hiszen nem az ember testi épségének védelme volt az első számú szempontom. Szóval hosszú tizedmásodpercek alatt mindezeket felismerve leeresztettem a telefont - közben beszél a barátnőm, égek mint a rongy - fejem az áldozatom felé fordítom, akinek még mindig szorongatom a gallérját, és az előző próbálkozásomnál kissé erőteljesebben kérek elnézést, majd a megrökönyödés tekintetét rám vetve,  magát kiszabadítva, fejvesztve menekül leszáll a következő megállónál. Én is igyekszem helyet (közönséget) változtatni, szerencsére a következőn meg én szállok le.

A telefont - ha hiszitek, ha nem - továbbra sem tettem le, a 20 perces beszélgetés 3 perce alatt forgott le a fent leírt esemény, a barátnőm semmit sem érzékelt az eseményből. Míg hallgattam a történet folytatását, többször felrémlett a borzalmas élmény, az igazi hp-vá válás élménye. Többször megkapartam az arcom képzeletben. Remélem soha többet nem találkozok azokkal az emberekkel. Ami persze még valószínűbb, hogy de, csak nem ismerjük fel egymást. Halleluja, éljen a nagyváros!

Multis önéletrajz

Álláskereséssel kapcsolatban merült fel bennem az őszinte önéletrajz gondolata. A "ravasz" HResek kiváncsiak az önéletrajz egyes részleteire, a váltások okára és a leendő munkahellyel kapcsolatos kérdésekre, holott mindketten tisztában vagyunk az őszinte igazsággal. Az egész működhetne különösebb érintkezés nélkül is, hiszen csak a próbaidő során derül fény az igazi mukahelyre és az igazi munkavállalóra. 

(természetesen minden csodálatom és elismerésem a munkahelyteremtő kezdeményezésé, hiszen aranyélete van annak aki bármilyen minőségű munka után pont annyit visz haza hó végén, mintha rendesen dolgozna)

Név: Rézfánfütyülő Rézangyal
Születési dátum: öreg, ráadásul nő, gyerek nélkül tehát mindjárt szülni fog


Munkahelyek:

• Dátum: T
• Cég: Amerikai bázisú italcég
• Beosztás: Egy nagyon nagy tőkéjű cég magyarországi kihelyezett irodájában létrehozott masszív pénzkidobás eredményeképpen létrehozott 800 munkahelyből az egyik, futószalagos csirkekopasztó. Valaki ezzel tuti jól járt. Pár éven belül mindenkit elküldenek hogy egy olcsóbb, és néhol megkérdőjelezhető minőségű munkaerőt fizessenek Indiában/a Fülöp Szigeteken. 
• Rövid összefoglaló: Számítógép bekapcsolása, emailek elolvasása, összes kijelölése és törlése. 1 óra Ctrl+C és Ctrl+V tevékenység. A pénzügyi diploma teljes mellőzése. Meeting, az érettségivel rendelkező és ennek ellenére buta főnök összefüggéstelen utasításainak végighallgatása, rejtőzködő arckifejezés magamra erőltetése. Meeting arról hogy ki mit hallott az előző meetingen és mit beszélünk a következőn. Rendkívül fontos, mivel legalább egy órát igénybe vesz, közösen keltjük az értékteremtés illúzióját. Ebéd a kollegákkal az anyázás és pletykálkodás összetartás jegyében. A cég szabadidős programjain való megjelenés munkaidőben. Ezzel párhuzamosan ha megjelensz, akkor nem dolgozol, ne várj bónuszt. Önálló munkavégzés, azaz a kollegákkal vívott folyamatos harc a feljebb jutás reményében. Ennek következtében az alaphangulat megteremtése. Vajon mivel sikerült meggyőzni a cég tulajdonosait, hogy szükség van 800 ember munkabérének, adóinak, járulékainak kifizetésére, ha az ő munkájukat 80 ember is el tudná végezni?
• Erősségek: Priorizálás, azaz a jelentéktelen munkák közül  a legkevésbé unalmas, pazarló és fölösleges munka kiválasztása, a többi leszarása. Így még egy határidőt sem mulasztottam el.
• Gyengeségek: Az 1 órás munkavégzés után a maradék 7 eltűrése. Koncepció nélküli parancsok végrehajtása. Idióták közti szocializáció.
• Lehetőségek: legalább10 ember munkájának elvégzése
• Veszélyek: legalább 10 ember munkájának elvégzése

A munkahely váltás oka: magasabb bér, kedvezőbb megközelítés, hülye főnöktől és idióta kollegáktól való megszabadulás

• Dátum T+1
• Cég: Amerikai bázisú informatikai cég
• Beosztás: Futószalagos ég festő (kék osztály)
• Rövid összefoglaló: Egy 100 éves alap programra építkező több száz ezer fős multi. A pénzügyi folyamatok mikroszkopikus méretűre szabdalása következtében lényegtelenné vált feladatok elvégzése. Riportálás, olyan emberek felé, akik maguk sem tudják mit vezetnek. Erős, 5 év alatt kifejlesztett Ctrl+C és Ctrl+V gyakorlattal szinte bármilyen kihívással megbirkózom. A napi tevékenységet kitöltik még a pár órás meetingek, pletykálkodások kapcsolatok építése. 
• Egyéb tanfolyamok: A könyvelésben az Eszköz és a Forrás oldal szerencsés esetének tárgyalása, mikor mindkét oldal megyezik. Ctrl+C, Ctrl+V tevékenység magasabb szintre emelése - fekete öv szint. Heves bólogatás és szemhéjkitámasztás. 

A munkahely váltás oka: A főnök geciskedése (azaz kemény megfeszített munka árán egy újabb ülésrend létrehozásával 4 legutáltabb kollega közé ültetés) következtében a kialakult megutált munkakörnyezettől való fejvesztett menekülés. 

Kérdés a leendő munkával kapcsolatban: mennyi a fizetés? Számít-e a munkavégzés is legalább 10%ban, vagy 100%ban a seggnyalást értékelik-e. Mennyire tolerálják a 2 órás ebédszünetet...

Multis karrier vége

Már nem számolok utána, de kb 5 hét elteltével, két telefonhívás és email érdeklődés - lerázás - után végre megkaptam a kegyelemdöfést. Emailben értesítettek hogy erre az állásra sem találnak megfelelőnek. 5-ből nulla. Ez a cég volt az egyetlen amiben az ottlétem alatt nem csalódtam. Viszont bármire jelentkeztem, ír pasit vettek fel helyettem. Az utolsót még nem tudom, kiderítem. Ha az is ír lesz és pasi, akkor már hivatalosan is beindult a nacionalizmus az ír bázisú, sok nemzetiséget kedvelő multinál. Kértem indoklást, több hete késik, egyáltalán nem keresnek. Gondolom nehéz megválogatni az elutasító szavakat. Míg ott dolgoztam csupa kellemes meglepetésben volt részem, a visszajelzéseim egytől egyig pozitívak, elismerőek voltak. Ehhez képest, nagyságrendekkel az egy éven át betöltött pozícióm alatti beosztásra sem találtak alkalmasnak.

Minden interjú egy sablon alapján zajlik:

Előre megszerkesztett, több soros, több tagmondatos kérdésekre várnak előre megbeszélt módon struktúrált választ. Tehát, megkérdezik hogy volt-e olyan a munkám során mikor átlag alatt teljesítettem, mondjak rá példát, és tárjam eléjük az ereményt is. A válasz a STAR formátum alapján kellett, hogy összeálljon.

• S/T - situation/task (vázold fel az alaphelyzetet, pl volt egy idegesítő interjúm, ahol hitegettek, végül emailben utasítottak el)
• A - action (milyen lépéseket tettél a probléma megoldása érdekében - fogtam a fejszémet és beléjük vágtam egyszer...kétszer)
• R - result (mi lett a művelet eredménye - elvérzett mind)

Közben kulcsszavakra vadásztak, persze nem derült ki, pontosan melyikeket, rizsázni sem lehet, szóval zsákbamacska az egész interjú. Tökmindegy hogy ott dolgoztam, jól dolgoztam, jó kapcsolataim voltak. Ha az interjún nem mondtam ki azokat a (nyilván létező) kulcsszavakat, mehettem vissza a nyúzóba, táncolni.

Csak az nem tiszta hogy hogyhogy az ír pasi kollegám a suli után kiesve elsőre kitalálta mi járhat az interjúztatók fejében. Nem vonom kétségbe a szuperintelligenciáját.

Emlékszem az első interjúm sikertelenségének indoklására - még csak egyszer interjúztam, nincs rutinom benne.

Ez mindenkinek okés így? Ki a faszomat érdekel hogy hányszor interjúztam amikor csak tovább szeretném életemet és véremet az ő szarjuk pucolására áldozni? Talán jobban megérte volna ha előre megmondják hogy ne is próbálkozzak ha nem angol az anyanyelvem. Akkor nem dédelgetek hamis álmokat egy kivételes multiról ahol valóban minden nemzetiséget egyenlően kezelnek. Igazából nincs min csodálkozni, mi is pont ilyenek vagyunk, de szerintem mi nem is állítjuk soha hogy befogadjuk a külföldit.

Nem baj, így alakult, töretlen a lelkesedésem az új életforma iránt. Ezek szerint a multi sosem fogad magába. Talán jobb is így.

Job hopperek

A következő cikket találtam a monsteren:

http://toborzas-menedzsment.monster.hu/hr/hr-legjobb-gyakorlatok/toborzas-kivalasztas-tanacsok/palyazo-szures/Job-hopper-igy-szurheto.aspx

Ez egy egységes fellépés az olyan munkavállalók ellen, akik rövid időn belül állást váltanak. A definíciójuk szerint én is ebbe a kategóriába tartozom. Évente váltottam munkahelyet, 30 éves vagyok és úgy beszélnek rólam, mintha pestises lennék.
Eleve ciki általánosan vélekedni bármilyen csoportosulásról, szerintem ez súrolja a rasszizmus határát. A leírásból ordít, hogy "felsőbbrendűségi" komplexusos a cikk írója. A buta HResek meg ezt olvassák, ez alapján döntik el hogy kinek adnak lehetőséget és kinek nem. Az író feltételezése szerint nagyon kevés kivételtől eltekintve be sem szabad hívni interjúra az illetőt, kártékony a cégre, stb stb, csak épp arról nem esik szó hogy ha az ember nem érzi jól magát a munkahelyén, a benti HRes a főnökkel karöltve eldönti hogy kicsinál mert nagyobb a mellem, akkor nem egészséges az önéletrajz kedvéért ottmaradni. És ha  a következő munkahelyen ugyanez van, továbbra sem egyértelmű hogy a munkavállaló a hibás.
Ez egy üzlet. Ha kapsz jobb ajánlatot, miért ne vállalnád el? Én is hülye voltam hogy nem bólintottam rá az első külföldi megkeresésemre egy kiküldetésemkor. Talán ott le tudtam volna húzni több évet is. Ennyit a lojalitásról.
Számomra sosem volt büdös a munka, de itthon mindig megkeserítették az életem a főnökeim, mert Magyarországon a magyar kultúra nem illik a multik világába. Vagy fordítva, nehogy bárkinek is megsértsem a nemzeti érzéseit. A multik pont arra vannak berendezkedve hogy minél hamarabb megszabadulhassanak a kollegáktól, bármilyen morbidnak is hangzik. Sokszor csodálkoztunk mi magunk, hogy miért cél a munkavállalók kicsinálása ha már felvették (HR költségen), betanították (csapat, HR költségen) és megszerettették a kollegákkal az illetőt. Hosszú távú befektetés az alkalmazottakba itthon ritkaságszámba megy. Persze nem a HR-nél kezdődnek a kirúgások. A főnökök kezébe adják a döntési lehetőséget aki másképp nem érezné magát kiskirálynak, így bőszen él a kis hatalmával ezáltal adva célt az életének. Minél több új ember, annál több kirúgás kéjérzés. Micsoda borzongás! Ó hányszor nyugtattak a multiknál ha felhúztam magam.. mi lenne ma belőlem ha ott maradtam volna te jóég! Még mindig ugyanabban a pozicióban súrolnám a padlót, az utált kollegám lenne a főnököm aki helyett dolgoztam (lojalitás ismét) anno hogy ő megfelelő időt szánjon a seggnyalásra - ami később meg is térült. Láttam pár embert aki ott maradt. Régen jóban voltunk, ma már nekik is "bejött az élet".
Magyarországon értelmezhetetlen a job hopper definíció. 
Idézet a cikkből:
 "Nemrégiben egy japán tulajdonú cég kérte a közreműködésünket egy értékesítési vezetői pozíció betöltésében. A tárgyalópartner azonban - valószínűleg az eddigi, kevéssé elkötelezett munkatársakra ráunva- az ideális jelöltet legalább 8 év, ugyanazon a helyen megszerzett munkatapasztalattal definiálta" - namármost (kezdi elönteni a szar az agyamat!) egy japán cégről beszélünk. Japánban japán kultúra van. Ott aztán nincs Té Maunika, akit életben hagynának, ott mindenkinek valóban dolgoznia kell. Az egész országuk így működik. Összehasonlítani a magyarokkal? Ugyanmár, ég és föld. (Nem mintha egyetértenék a japán diszkriminatív rendszerrel....)

Itthon csak úgy maradnék hogy saját vállalkozást indítok. Nem bírok ki még egy olyan állást ahol job hopperkedésre kényszerítenek. Remélem addig nem halok éhen.

BP again

Mivel már két hónapja nem dolgozom, ismét ráfeküdtem az álláskeresésre. Előző kudarcaimat feldolgozva felmentem a profession.hu-ra és a következő pozíció ugrott nekem:

http://www.profession.hu/hu/allas/group-reporting-accountant-or-group-reporting-analyst-bp-budapest-458497

Hirdetés feladása tegnap. Az átirányított linkre kattintva a rendszer közli hogy az állást már betöltötték. Miért nem csodálkozom.... A BP-ék tudnak arról hogy szar a rendszerük?

Ügynökséges interjú

Na ez az igazi agyhalál!
Az előző interjú után egyből nyargaltam az ügynökséghez. Magyarországon ez sosem működött, gondoltam megpróbálom, hátha más a helyzet. De nem. Változatlan.
Valahogy külföldön ez működik, mert egyszerűen profik, nem veszik félvállról, ellenben itthon az az érzésem hogy csak maguknak generálnak melót. Úgy csinálnak, mintha dolgoznának, de nekem ügynökség itthon még soha nem talált munkát.
Az egészet egy fölösleges plusz körnek gondolom, idő/pénzrabló, idegölő elfoglaltság. Milyen jogon vizsgáztatnak még ők is? Aztán persze az egészből nem lesz semmi, mivel nem is volt az egy darab ajánlatuk mögött valós állás.
Ezzel ellentétben Írországban kicsit más a helyzet. Ott a piac le van osztva, ha az egyiknél ott a lehetőség, nincs ott a másiknál. Ha felhív az ügynök, van még legalább két másik ajánlat a tarsolyában. Nincs az az érzésed, hogy egyszerűen ők is csak a neten szörföztek és találtak pár hirdetést.

Az én történetem tipikusnak mondható itthon.

Hosszas várakozás után betoppan egy kb 18 éves lány, akin látszott hogy minden erejét megfeszítve koncentrál, próbálja mutatni hogy nagy tapasztalata van, pedig nincs. Kezében az önéletrajzom, kérdez, mit csináltam a munkahelyeimen, stb. Uncsi uncsi uncsi. Két ajánlata van. Az egyik amit a telefonban mondott, BP (British Petrol) féle munka lett volna. Erről már kinn is beszéltünk, mielőtt hazajöttem. A pozíció tökéletes, két nyelvet kell használni, túl szép volt ahhoz hogy igaz legyen. Természetesen csak a helyszínen derült ki, hogy ők nem akarnak tudnak segíteni, mivel már benne vagyok a BP rendszerében (ezáltal nem ők kapják utánam a pénzt, ami egy baromság, hiszen ők amúgy sosem keresnének), ezt már előbb is kiszúrhatta volna... de van egy másik ajánlata, egy másik cég.... pont az akiktől eljöttem. A pozíció is egyezik, Ja ha az nem, akkor nem tud segíteni, de jelentkezik.
A BP-n ki vagyok akadva. Mindig egyből kapom a visszautasító no-reply emailt, amiben semmiféle elérhetőséget nem tüntetnek fel, kommunikálni nem lehet velük és ha egy szerencsétlen ügynökség véletlenül összehozna minket, az úgy már nem kell. Felfoghatatlan.
Olyat még soha nem tapasztaltam, hogy visszajött volna bárki is! Szarnak bele, nincs meló, de akkor miért mondják? Nem hiszem el, hogy állásközvetítő ügynökségek megélnek a munkájukból, ez egyszerűen egy gazdasági anomália. Pont olyan hirdetéseket ajánlanak ami a neten is fenn van. Van olyan ember akinek ők találtak állást? A végén nem a protekciós nyer? Miből fizetik a rezsijüket?
Ráadásul folyton mennek át a konkurenciához. Van ennek értelme? Mondja már meg valaki hogy milyen pluszt szolgáltatnak az ügynökségek!

Változás - 3. állomás

A magyar interjúkat a tragikomédia kategóriába sorolnám.
Még a repülőre várva kaptam egy hívást egy olyan cégtől ahova egy kis hátszéllel vettek volna fel. Régebben viszolyogtam az ilyesfajta módszerektől, de mára nem maradt egyéb lehetőségem. Egyszer talán azt is megérem hogy a két szép szememért vesznek fel csirkét kopasztani. Másnap reggelre beszéltem meg velük az interjút, mivel utánuk közvetlenül mentem egy másikra. Csak hogy eltöltsem valamivel az időmet. Kicsit hizlalni akartam a májamat. Elképzeltem, hogy majd kapkodnak értem a munkahelyek, mert istenkirálycsászár tapasztalatom van, mégiscsak a Coca Colánál dolgoztam, hát ki ne csókolna kezet nekem.
Aztán jött a hideg vizes zuhany. De nem a bőrfiatalító fajta. Leültünk, a mosolygó HRes az orrom alá nyomott egy több oldalas számviteli tesztet, majd fél óra elteltével megérkezett a leendő főnököm is. A testbeszéde mindent elárult. A nyaka előre esett. Feje a behúzott vállaival egy magasságba, a szemével csak úgy látott, ha kifordította mint egy tehén a vágóhídon. Akkor már elment a kedvem az egésztől, tudtam hogy fölösleges próbálkoznom. Naivan vártam a csodára. Hátha rossz az emberismeretem. Így hát vettem egy mély lélegzetet, és a szeretetem maximális összpontosításával mosolyogva, kellemesen elbeszélgettem vele. Ez tartott kb. 5 percig, mire félvállról  közölte, hogy azzal ugye tisztában vagyok, hogy a külföldre menetelemmel kikerültem a magyar multik vérkeringéséből, és tulajdonképpen a nulláról kéne felépítenem a karrierem. Mondta ezt ő, aki valakitől kapta az önéletrajzom. Mi lett volna ha valóban csak az utcáról esek be? De nem baj, gondoltam magamban, ez biztos stressz interjú. Beugratós. Továbbra is türelmesen válaszoltam a kérdéseire, közöltem hogy ezzel nem értünk egyet - hátha elvárja az ellentmondást, ki tudja.
Két pozícióba kerestek embert. Egy 20 fős csapatba, ahol én lennék az utolsó szarpucoló, ki kéne várnom a soromat, mintegy "bebizonyítani", hogy tényleg alkalmas vagyok seniornak (!), majd később vezetőnek. Addig lehet hogy megszűnik a cég... A másik pozíció egy fokkal izgalmasabb. Próbálok pontosan visszaemlékezni, mert már ott szórakoztatott a dolog. Külföldről kellene áthozni a munkát egyedül, konkrét feladatokkal, amit nem tudnak még hogy itt marad-e, vagy viszik vissza, de ami itt a kulcs az az, hogy egy emberes. Senki más nem tudná, mit csinálok. Halkan megjegyeztem hogy mi van, ha szabira megyek, neadjisten lebetegszem. Erre már a HRes és a leendő főnököm arca is felragyogott. Végre egy szemfüles ember! - ezt is gondolhatták volna, de nem. A biztosítékot azzal vertem ki náluk hogy megemlítettem a szabadság fogalmát. Nem, fél évig, se beteg, se sima szabiról ne is álmodjak. Talán ez is a stresszinterjú része volt, és ezt is hidegvérrel kezeltem. A munka törvénykönyvére hivatkoztam, sehol nem tiltják a szabadságra menést, és Írországban sem volt ezzel senkinek gondja. Csak a jómagyar kishatalmú kisfőnököknek. Ezzel kóstolgatják az embert. És ez még csak a kezdet. Tehát választhattam. Süllyesztő, vagy a pokol egy eddig ismeretlen bugyra. Köszi. Az első lelkesedést teljesen levetkőzve, csalódottan távoztam a színről.

Az már csak hab a tortán hogy kifelé menet a lépcsőt választottam feltételezve hogy a földszinten kijutok, de sajnos nem, mindegyik ajtó zárva volt ezért kénytelen kelletlen fel kellett hívnom a biztosan soha nem lesz főnökömet, hogy engedjen be, megyek inkább lifttel... Lassan végére értem a tartalék hidegvéremnek is, ez az égés igazán nem hiányzott. Alig vártam hogy kilépjek az utcára. Felvettem a napszemüvegem, átéltem a pillanatot, mélyet szippantottam a belvárosi 133%os NO2-es levegőbe és elindultam a következő ígéretes interjúmra.

Változás - 2. állomás

Egy hét vendégeskedés után elköltöztem a tesómhoz Dublinba. Persze az 1 köbméter cucc maradt Anne-nél, nála elfér. Még most is, a pofámról ég a bőr hogy még mindig nem voltam képes eldönteni hol maradjak, ezért minden marad ott ahol van.
Dublinban két említésre méltó dolog történt:
Felismervén a kényszerszabadságom kényszer mivoltát, beültem egy elegáns kávézó/borozóba, a Cafe En Seine-be, és megittam egy pohár Chile-i chardonnay-t. Ott, abban a pillanatban semmi másra nem vágytam jobban. Nagyon jólesett. Talán így kezdődik az alkoholizmus. Régebben máshogy gondoltam a "piára".. nem lesz ez így jó, érzem. Gollam, gollam.
Kezdett tisztulni a rám nehezedett rózsaszín felhő, és a gyönyörű idő sem hagyott visszatérni a valóságba. Csak sétáltam az újonnan szerzett álomcipőmben, mikor egyszer csak átfutott az úton egy 10 éves forma gyerek. Persze mi az első reakcióm? szegény gyerek, gyere csak, segítek neked, hiszen a béke földjén vagyunk Írországban! Egy pillanat leforgása alatt odapattant, felkapott egy öklömnyi követ, és egy méterről tiszta erejéből hozzámvágta. Aztán elfutott. Ennyi. 8. megtámadásom Írországban.
A megaláztatás és a totális értetlenség jobban sokkolt mint maga az esemény. Hogy okozhat ez valakinek örömet? Mi lesz ebből a gyerekből ha felnő? Teljesen kiábrándultam Dublinból. A vidék már csak azért is biztonságosabb, mert végig kocsiban ülök..
Tiszta szerencse hogy több réteg ruha volt rajtam - ismét (a bicajbalesetet is ezért úsztam meg egyetlen karcolással) - meg az is, hogy nem a fejemet találta el.
Még aznap felhívtam a rendőrséget, de telefonon nem vesznek fel semmi ilyesmi jelentést, személyesen kéne befáradnom és kitöltenem egy nyomtatványt. Vajon tudják hogy így nem jut el hozzájuk semmilyen info?
Lehet hogy korral jár, de csökken az ember baráti szeretetem. Ha nem lett volna tele a kezem, és futócipőben lettem volna, nem gondolkodtam volna. Nekirohanok és megütöm. És még így is vissza kellene fognom magam hogy ne verjem péppé. Nem hinném hogy egy Mozart-tól szabadítanám az ír társadalmat.
Nem maradtam sokáig Írországban, az utolsó interjúm után egy héttel hazajöttem, és azóta is itthon vagyok. Fesztiválról fesztiválra járok, voltam interjún is, na de ezt majd a következő bejegyzésben, mert az is megér egy misét.

Változás - 1. állomás

Beköltöztem az átmeneti otthonomba, a Rath nevű hegy mellé egy másik domb tetejére. Két fordulóból meg is volt az 1 (!) köbméter szenny szállítása.
Kollegám, Anne fogadott be 4 hálószobás, 2 nappalis, 3 fürdőszobás palotájába. Gyönyörű a környék, néha áthallatszik a tehenek múzása, hangulatos hely. Anne szereti a vendégeket, nagyon jól érzem magam nála, csak hajlamos vagyok elfelejteni hogy nem a nagynéném, ezért ez még annál is nagyobb szivesség mint ha az lenne. Reményeim szerint 1, max 2 hétig maradok nála. Ennél tovább semmiképp nem szeretnék, egyszerűen nincs annyi bőr a pofámon. De ha ez csak egy sima nyaralás lenne, nagyon élvezném.
Első éjszaka olyan jól aludtam, mint előtte soha az albérletemben. Pedig későn vacsoráztunk. Simán rosszul kellett volna lennem. Madárcsicsergéses napsütésre ébredtem 7 előtt. Ideális. Bár minden éjszakát ilyen jól át tudnék aludni.
Viszont a férjével, John-nal már kevésbé lehetett madarat fogatni. Ha fogattunk folna, a szájában hozta volna vissza - fej nélkül. Egyszóval kicsit morcosnak tűnik. De hálám jelét, az Unicumot szívesen fogadta. Mielőtt kinyitottuk volna, éreztem hogy készül valamire. Hogy ezt miből gondoltam? Nos, hát készségesen begyújtotta a kandallót, eltolta a bútorokat és elkezdett táncolni. Felderült az arca, és valahonnan, hátulról benyújtotta a javaslatot egy kóstolóra. Végre elmúlt a morc az arcáról, kicsit fellélegeztem.
Másnap reggel Anne pizsamában mosta fel a konyhát, nehogy észrevegyem, milyen rendetlenek valójában. :-) Minden étkezés terülj terülj asztalkám, de John nem csatlakozik. Ebből is sejtem hogy nem szereti hogy ott vagyok.
Ez az állapot azért történik velem, mert munka híján nagyon sokba kerülne fenntartanom magam, albérletet nem tudnám pontosan, időben lemondani ha esetleg haza kéne költöznöm egy jó ajánlat esetén.
Ez a vonal folyamatban van. Közben 4 határozatlan munkaidejű állás is megjelent a kólánál, 3-ra jelenkeztem, de max 2-re tartom magam alkalmasnak. Ők majd eldöntik. Több variáció is felmerül ebben az esetben:
1.) Senkitől nem kapok ajánlatot - ebben az esetben elmegyek szart pucolni a báránysimogató farmra, és ott is alszom.
2.) Magyarországról kapok ajánlatot, Írországból nem - hazaköltözöm
3.) Írországból kapok ajánlatot, Magyarországból nem - itt maradok
4.) Mindkét helyről kapok ajánlatot - na itt is meg leszek lőve. Szerencsére a következő alpontok alakulhatnak ki:

• Nem annyira jó pozíciót ajánl fel a kóla, karrierben egyhelyben toporgás, pénzben sem annyira kecsegtető, a magyar munka viszont gyors és fájdalommentes karriert ígér - ez esetben irány haza
• Rohadt jó feltételeket kapok a kólától, sok pénzért és elismerésért, magyarországról pedig félígéreteket, alacsony fizut és teljesíthetetlen feladatokat sok sok stresszel és hülyefasz kollegákkal
• Két állást is felajánl a kóla, az egyik stresszes sok pénzért, a másik nyugis, kevesebbért, a magyar meg karriert ajánl tutibiztire - hazamenés (ez az ami miatt vergődnék az ágyban ha nem lenne pont olyan kemény a matraca ahogy én szeretem)

Ez tulajdonképpen egy pozitív történet, mert akárhogy is alakul, jó vége lesz. Jelenleg azzal töltöm az időmet, hogy mindkét eshetőségre felkészülök. Szállításra alkalmas állapotba készítem a csomagjaimat (hamarosan lesz kölcsönmérlegem, így pontosan le tudom adni a szükséges koordinátákat), a kocsimat megmutatom a potenciális vevőnek, hogy már csak oda kelljen adni neki a kulcsot ha a hazaköltözés mellett döntök.

Ha meg maradok, akkor minden egyszerűbb. Albérletkeresés (ground floor KIZÁRVA. Nem nem soha!), átköltözés az új helyre. Kocsi megmarad, mindenki boldog.

Önéletrajz szempontból a kólánál maradás lenne előnyösebb, kapcsolattartás és fiatal éveim kihasználásának (érts bulizás orrvérzésig) érdekében a hazaköltözés áll.

A döntés nem könnyű, a végső döntés már a kalapban van, csak még nem tudni, mi az. Egy biztos, a nyertes feliratot hordozza.

Költözni vagy nem költözni? - avagy most vagy mikor máááár

A cuccaim hatalmas barikádot alkotnak a lakásban. És még csak 30 éves vagyok! Mennyi holmit halmozok fel 50, 60, 70 évesen?! Te jó ég! Most már tudatosan figyelek arra, hogy ne halmozzak fel mindenféle kacatot. Amint meglátok egy haszontalan cuccot a kirakatban, erre a barikádra gondolok és elborzadok. (Van itt bari, van itt kád, legyen e hely neve: Drogheda). Ráncfelvarrás élmény lesz a lomtalanítás - ha már huzamosabb ideig maradok egy országban. Ma már intézem a szállítást, persze minden attól függ hogy otthon találok-e állást és hogy itt összejön-e az interjú. Mindenesetre a kilövésre felkészültem. Szurk szurk szurk

Minden relatív

Az előző bejegyzést a lenti témának szántam, de előjött belőlem a függő. Most viszont lehiggadtam. Jöjjön hát a tanmese:
Mikor kijöttem Írországba, boldog voltam, hogy kaptam egy lehetőséget egy alternatív fejlődésre, ami tulajdonképp össze is jött. Azzal, hogy megszűnt a szerződésem a Coca Colánál, valóban kitárult egy másik ablak. Nevezetesen a helyváltoztatás lehetősége. Elvállaltam pár interjút, viszonylag lelkesen álltam hozzájuk, mígnem egyszercsak hazamentem, és otthon is ragadtam 2,5 hétre. Amint leszállt a gépem Budapesten egyből el is felejtettem mit hagytam hátra. Az albérletet, a kocsit és a rengeteg (Isten tudja hogy juttatom haza) cuccomat. Ha menet közben kiderül, hogy leégett a ház, vissza se kell mennem, talán még örültem is volna neki. Mikor felhívtak egy magasabb pozícióba interjúzni, madarat lehetett volna velem fogatni. Most már csak azért vagyok itt, mert nem akarok segget csinálni a számból, adok egy lehetőséget, de szívem szerint már most hazaköltöznék úgy ahogy vagyok. Egyáltalán, minek jöttem vissza? Olyan érzés volt landolni a  dublini reptéren, mintha egy megakadt lemezjátszóra szállnék le. Egy álomba csöppentem ismét, aminek már rég a múltról kellene szólnia. Ez a felismerés csapott belém, mikor hazaértem az albérletbe. Nekem már nem kéne itt lennem. Az egyetlen dolog aminek örültem, az a kicsi kocsim. De simán eladom ha cserébe hazamehetek. Külföldön dolgozni jó, sokat lehet keresni, szakmai sikereket is el lehet érni, ám jelenleg otthon a siker talán gyorsabban jön (pénzről ne is álmodjatok), de ki akarna sok pénzt ha közben a barátok meg otthon buliznak - nélküled.
Jöttem, láttam, de visszamennék. A tesóm nélkül mindez nem jöhetett volna létre. Úgyhogy megérdemli a Daubnerből hozott szilvás papucsot.

A vadászat

Vajh melyik sablonszöveggel kezdjem? "Minden relatív". A fene gondolta volna hogy egyszer ennyire fog hiányozni a net. Régen nem értettem mit értenek azalatt, hogy "megyek netezni", vagy hogy ha van net, akkor nem unatkozik az ember. Nem elég az, ha beosztva, egy nap 2 meghatározott órában áll rendelkezésre. Sokkolt a felismerés, miközben fejvesztve kerestem az "ingyen" internetet kínáló plázákat, kávézókat, csak hogy ismét felmehessek kicsit levegőzni. Ma már harmadszorra teszem meg. Ahhoz hogy netezhessek, persze illik venni valamit az adott vendéglátóipari egységben. Ma már jártam egy teázóban, kávézóban és most egy McDonaldsban ülök. Végre nem kell az órát figyelnem, mikor zárnak be. Mert ugye ez is számít. Míg otthon csak úgy be van kapcsolva az internet, ha az ember lemondja, rájön mennyire az élete részévé vált. Szóval itt a kaja előttem, plusz laptop, plusz táska, de egyedül vagyok. Ki a franc vigyáz mindezekre ha elmegyek pisilni?! A kaját nem vihetem magammal, ha nincs tálca, nincs alibi. Ha meg megvan minden feltétel, akkor a határidő tekintetében a laptop aksija veszi át a csillagos ég szerepét... Nonszensz, hogy ilyen szemmel kell járnom a várost, kifejezetten vadászom a netet. Kifejezetten frusztrált vagyok nélküle, a szemeim karikásak, a hajam kócos, hogy lehet ezt kibírni!!!

Interjú Magyarországon

Mielőtt hazalátogattam, leszerveztem egy interjút itthon. Akkor még úgy volt hogy csak 3 napra jövök, amiből 1 hétköznap. Az ajánlat pontosan ugyanaz volt, mint amit eddig dolgoztam Írországban, GL Analyst. Azért a biztonság kedvéért még indulás előtt ráírtam a lányra, hogy akkor biztos-e az időpont. Semmi válasz. Felhívtam aznap. A recepciós közölte hogy nincs is benn. 2kor lett volna az interjú, 4kor kapom a visszahívást, hogy ja, az az állás már elkelt, mivel nem voltam alkalmas a pozíció betöltésére....ezen átléptem, inkább az érdekelt hogy miért nem hajlandó egy ügynökség interjúzni velem, ha tudja hogy egy napot töltök itthon és bármi más pozíció felmerül, akkor nem kell behívnia. Azt mondta erre, hogy most nincs, de majd keres ha lesz. Nem értettem hogy időben ez miért tér el, de ő kötötte az ebet a karóhoz. Nem, nem akar látni. OK, mit mondhatnék erre.
Elküldhetem az anyjába, mert hogy lehet ennyire sötét.
Elküldhetem az anyjába, mert hogy lehet ennyire tiszteletlen.
Elküldhetem az anyjába, mert... CSAK.

Vagy mosolygok, mert egy ennyire sötét, tiszteletlen emberen már csak azt lehet.

Édes semmittevés

Tegnap előtt töltöttem utolsó napomat az első cégnél ahol igazán szerettem dolgozni. A kollegáim mindent beleadtak hogy az utolsó percig jólérezzem magam. Megleptek egy gyönyörű csokor virággal, egy gluténmentes tortával - merangue - és egy hatalmas összegű voucherrel, amit bárhol levásárolhatok.. persze mi más lesz belőle mint cipő. Egy pasihátborzongatóan értelmetlen drága cipő.
Aznap legalább hárman hívtak munkaügyben, jó napom volt.
Másnap, mintha csak szabin lennék, gyönyörűen sütött a nap, bebuszoztam Dublinba, útközben gyönyörködtem a báránykákban, a sárga repcemezőkben és az út menti kastélyokban. Kár hogy nem reggeliztem időben, és a buszon ettem meg egy csomó gyümölcsöt és egy fél liter vizet... mire megtaláltam a helyszínt, azt hittem ott helyben bepisilek. Mi történik ilyenkor a rémálmomban? Túl sok kapucsengő, vajon melyik az - itt helyben eleresztem magam, most már komolyan! - á, megvan, vegyétek már fel! Ok, én vagyok, engedjetek be. Ökölbe szorul a kezem. Kiürítem a gondolataimat, nincs semmi stressz, én irányítom a testem és ha azt mondom, most nem hugyozunk be, akkor az úgy is lesz... csak ne kelljen ennyire ááááá! Ilyenkor lelassul az idő. A recepciós a maga nyugodt és idegesítően lassú stílusával elkezd kérdezni. Kihez jöttem, mi a nevem. OK erre van idő, elmondom, most már mehetek? Megkeresném a mellékhelyiséget. De nem, tovább kérdez (Istenem most már nem bírom tovább! Adjatok egy WC-t!!! Legközelebb művesével jövök, kiteszem a sárga zacsimat a pultra és halál nyugodtan lebetűzöm a nevem. Oda és vissza. Ahányszor csak akarja.) Nem bírtam tovább, mondtam neki hogy ne haragudjon, de a WC-t keresem. Erre elkezdte mondani hogy lépcsőn fel, jobbra balra, lépcsőn le és ott. Anyád!!!! Térkép nincs?
Megtaláltam, kézszsárító beindul, ajtóba térd bever, de megvan! Megcsináltam! Mi a probléma?
Maga az interjú annyiban volt érdekes, hogy egy olyan nővel beszéltem, aki mellett eltörpültem. Szép volt, kiegyensúlyozott, türelmes, mosolygós, kedves és annyira jól beszélt angolul! Elegánsan dobálózott a flancos szakszavakkal és kifejezésekkel. Jegyzetelni támadt kedvem hogy a következő interjún én süthessem el ugyanezeket. Egyszóval interjúzni élmény, mindig tanul belőle az ember.

Interjúk

Először arra gondoltam hogy biztosan korral jár, hogy nem érdekel már annyira egy újabb munkalehetőség. Pedig csak annyi a változás, hogy nem szívesen hagyom el azt a kellemes környezetet ahol eddig dolgoztam. Már csak pár napom van hátra, mindenki sajnálkozik. Nem is tudták hogy határozott időre jöttem. Közben hány meetingen elhangzott hogy a cég hosszú távra tervez és sok új munkahelyet tervez teremteni. De csak nem lett így. Ma is jött egy féléves munkalehetőség. Ezekre nem jelentkezhetek. Amire meg igen, az nincs. Úgyhogy érdekes szituáció az amikor a kollegáim normál beszédhangon ajánlanak ügynökségeket, állásokat, és szurkolnak hogy jó helyre kerüljek. Eddig titokban kellett tartanom, ki kellett kúsznom hallótávolságon kívülre, nehogy meghallják hogy épp telefonon interjúzom.
Most hogy fogalmam sincs, hol élek egy hónap múlva, megtapasztalhatom a bizonytalan jövő érzését. Mit mondjak, nem kellemes.. A legtöbb munka nemhogy uncsi, de kényelmetlen is. Túlóra, faszfej főnök, idióta kollegák, nem szép környezet, nulla ablak, kicsi konyha, stb. Itt legalább ezek a körülmények adottak voltak. A legnagyobb félelmem a következő munkával kapcsolatban, hogy ezek milyenek lesznek. És ez nem derül ki egy interjún sem. Ráadásul én eleve nehezen viselem a változást. Azt sem tudom, minek örülnék igazán. Itt maradni, máshova költözni, mondjuk tengerpartra, ahol nem jövök ki a kollegáimmal? Vagy haza ahol féléves a próbaidő és ha női főnököt kapok akkor muszáj felszednem 20 kg-t és lenövesztenem a hajfestésemet, különben labdába sem rúghatok nála?
Elindult a szerencsekerekem... akár még jól is elsülhet, de egy biztos: Nem sokáig tudom finanszírozni a kinnlétemet munka nélkül.
Ma volt egy telefonos interjúm Belgiummal.
- Megéljek magamról. OK.
- Mit dolgoztam otthon. OK.
- Miért jöttem Írországba. OK...
- van-e kérdésem az állással kapcsolatban. ?????.
- Milyen állással.
- Ja, bocsi, elfelejtettük elküldeni a leírást. :-DDD

Elküldték, taposómalom. Suli után jól jött volna, de most? Van kedvem elölről kezdeni a betanulást? Érdekel a száraz számvitel? Aaaaah, nem lehetne hogy felkeres Christian Louboutin és felkér cipőmodellnek? De miért? MIÉÉÉRT?

Fordulópont

A legnehezebb töretlen lelkesedéssel folytatni azt amiben nem vagy biztos. Mi újat mondhatok még?
Hamarosan lejár a szerződésem az első olyan cégnél ahol igazán szerettem dolgozni. Egyszer kick-boxon viccből mondta az edző, hogy gondoljunk a főnökünkre, a munkánkra.. egyáltalán nem motivált. Az előző helyek bármelyike megtette volna, most nádszál kisasszony lennék. Hehehe, najó az vagyok így is, hiszen nem frusztrál semmi. Csak egy kicsit. Nem vagyok olyan elbűvülő, hogy miattam kreáljanak egy új pozíciót.
De ha egy ajtó bezárul, sok másik kinyílik. Úgyhogy folytatódik a kaland, ki tudja melyik országban, milyen pozícióban. Hazamennék, de kiélvezem az EUtagságunk hátralévő részét külföldön...
Különböző ügynökségek keresnek meg jobbnál jobb ajánlatokkal. Persze van köztük olyan is aki a kisebbségi komplexusomra játszik. Aláígér és keserű szájízzel mondja hogy nem vagyok elég képzett. Ilyen kifogást is rég hallottam már, de jól van, legyen, úgyis akartam tanulni, csak miért pont azt amit már kétszer megtanultam? nem lehetne valami érdekeset is?
Most úgy érzem, elindult a szerencsekerék, ki tudja hol áll meg... De arról tudni fogtok.

Gázszag

Ahogy olvasom az indexen a szokásos téli gázbaleseteket, úgy kaptam ma fel a fejem egy szagra. Érdekes volt hogy csak néha csapta meg az orromat. Egy idő után vált kézzelfoghatóvá a léte. Ez a bűz, képes volt kihozni belőlem az agresszív állatot. Behúnytam a szemem. Mély lélegzet. Pffúúúúúj miért kínzom magam?!
Azonosítás. Vajon mi lehet ez? Hol éreztem utoljára ezt az orrfacsaró bűzt? Tudjátok, a szomorú kategória (aminek hatására minden öröm és boldogság egy pillanat alatt szertefoszlik). Megvan, bőrkabát szag. Van is a lakásban, megszagolom. Nem, nem az. A franc, elmúlt a szag. Nem, mégsem. Ismét itt van. Akkor mondjuk a kanapé szaga, hiszen az is bőr (vagy műbőr, tudja a franc). Kesztyű, határidőnapló, mind virágillatú ahhoz képest amitől visszakívánkoztam anyám méhébe.
Sétálok körbe a lakásban. Egyszercsak belémnyilalt: Mici (a macska) imádta a vágott virág több hetes rohadó vizét. Annak volt ilyen szaga! És tényleg. A jácintnak nem csak fénykorában erős az illata. A halál bűzös leheletét hordozza magában, megfertőzve vizét és környezetét. Ahogy közeledtem, tudtam hogy olyat teszek, amit azonnal megbánok. De bizonyítékot akartam.

Hogy is fejezzem ki magam... megtaláltam. Megszagoltam és mint a Harry potterben a dementorok, úgy párolgott el belőlem az élet összes szépsége és ragyogása. Helyét hideg, sötét üresség vette át. Annyi erőm még maradt, hogy kikukázzam a minden bajok okozóját, pandóra szelencéjét, és enyhe almaillatú mosószerrel palástoljam a vázájának kinevezett poháron a nyomokban megtalálható bűzmolekulákat. Egyből visszatért belém az élet.

Gyerekek, a vágott virág nem játék, ne próbáljátok ki otthon! Még szülői felügyelet mellett sem!

Pillangó, ki letépte bábját

Asszem átlendültem a bezártságon, a rövid nappalokon és a folyamatos túlórákon.
Egyáltalán nem terhel le, nem érdekel, sőt! Aktívabb vagyok mint előtte bármikor. Ezt leginkább a lapos hasam szemlélteti (minden reggel ez az első mozdulatom. Vajon kiemelkedik-e a két csípőcsontom).

Elég erős a kontraszt az előző hangulatomhoz képest. Napok óta folyamatosan kattog bennem valami. Kitörnék a homályból, úsznék a fényben, csinálnék valami végtelenül magától értetődő, egyszerű, de elfeledett dolgot. Tele vagyok energiával, keresem az emberek társaságát. Ezekkel a gondolatokkal telik a nap, és egyáltalán nem vagyok fáradt.
Ma este megleptem magam egy csokor virággal. Itt virít az asztalomon.

Elhatározásra jutottam. Nem akarok helyhez kötötten dolgozni. Mindig felnéztem azokra, akik képesek voltak karriert váltani. Bátor lépés. Egy második esély az életben.
Szóva egyszercsak beugrott hosszas fontolgatás és meghányvetés után úgy döntöttem, varrónő leszek. Persze csak is dizájner szinten. És ha már ki merem adni a kezemből a műveket, megpróbálom értékesíteni őket. De csakis minőségi cuccot vagyok hajlandó árulni, úgyhogy ne siettesetek :-)

Amint kiderül hogy van-e egyáltalán tehetségem, továbblépek.

Ez a hirtelenjött energiabomba eredménye. Hallgassatok ti is Madonnát a kocsiban!

Munka munka munka

Látástól mikulásig dolgozunk, max 3szor megyek pisilni, tisztára mintha az Auchanban lennék pénztáros.
Ebben az időszakban - év végi zárás - többször kaptam magam azon, hogy tényleg mindjárt behu, de ezt még befejezem, és már görnyedtem az asztal fölött akkor eszméltem rá, hogy kb hogy is nézhetek ki. Alekosz alakzat. Ülő verzió.
Ilyenkor jönne jól a jó öreg katéter. Azt beszéltük a kollegákkal, hogy az ebédszünet is pazarlás a drága időből, ezért intravénásan kéne megoldani. Egy cső be (input), egy cső ki (output).
Tegnap pl 9től 21:30ig voltam benn. Na persze nem azért, mert béna vagyok, hanem mert annyi formot/riportot/ kalkulációt kell kitölteni/leadni/közzétenni. Még élvezem, de a lassú leépülés jeleit produkálom. Többször pipálom a képzeletbeli listámon, hogy egyáltalán van-e rajtam ruha. Szoknya - megvan, harisnya - megvan, blúz - megvan. Huh, ha a bugyi véletlenül nincs meg, nem baj, nem látja senki.

A munkából való hazaérés és a lefekvés közötti másfél órában egyszerre főzök és mosakszom, nézem a Való Világot és olvasok. Asszem kihasználom az összes agyterületem vagy mi. Jójójó, tudom, ciki a Való Világ és amit hozzáadok agyban, azt el is veszi, pedig nem is így van! Kinek szurkoltok? Tudom, hogy nézitek ;-)

parkolás

A mai napom úgy alakult, hogy kocsival mentem dolgozni. Gyalog 10 perc, kocsival kb 5, mivel meg kell kerülni az épületet ahhoz, hogy eljussak a parkolóhoz.
Este jövök haza, látom  ELFOGLAHALTÁHÁK a parkolóhelyemet - azaz a "szokásos", "rutinbeállásomat" nem tudtam érvényesíteni, úgyhogy kénytelen voltam alkalmazni a jobb agyféltekémet, beparkolni egy más feltételekkel járó helyre. Nevezetesen a padka a kocsi másik oldalára került, ezt kiszámolni, érezni, stb kizárt, hogy elsőre sikerüljön.
Sötét volt már, gondoltam gyarkolok, a tökéletességre törekedtem. Hmm, így leírva elég nagyképűen hangzik. Én, és a tökéletes parkolás. Muhaha. Könny szökik a szemembe.

Ha létezik olyan szög, amiből képtelenség korrigálás nélkül parkolni, na ez a szög az volt. Nem baj, nem lát senki, rükvertz, egyes, namégegyszer. Sikerül párhuzamosan beállnom, már csak tolatni kell. Igenám, de egy mini emelkedőn van a parkolóhely, amitől még mindig úgy érzem, hogy épp egy macskán hajtok át. Többször is előfordult már, hogy leálltam, kiszálltam és körberohantam az autót, hogy tutibizti nem öltem meg senkit.
Szóval úgy huszadikra végülis sikerült nagyjából beállnom, mikor is szállok ki, és kit látok?
A szembe szomszéd srácot, aki a múltkor sörrel a kezében élvezte az előző parkolási drámámat (az erkélyről, 5 fokban (!)), amikor szintén azt hittem, hogy senki sem figyel.
Aranyos volt, amint észrevettem, odaintettem mintegy meghajlásképpen, erre ő már túl lehetett egy hosszabb röhögésen, mivel akkor vett épp nagylevegőt.
Mindketten nevettünk. Ő rajtam, én magamon.

Kár, hogy nem látta tegnap az ajtóbezárási procedúrámat.
Mielőtt hazautaztam a karácsonyi szünetre, előző este próbálom bezárni a lakás ajtaját, de nem mozdult a kulcs a zárban. Áldottam az eget, hogy a földszinten lakom, ablak kinyit, Emi kimászik, ajtó kívülről bezár, ablakon be, ablak becsuk, függöny elhúz oszt jónapot. :-)

Azért, hogy ne hánykolódjatok miattam álmatlanul elárulom, hogy ma este már simán elforult a kulcs, segített rajtam a tulaj, beolajozta. Ha én ezt tudtam volna.. WD40-nel talán én is helyrehozom, csak nem jutott eszembe.