Interjú Magyarországon

Mielőtt hazalátogattam, leszerveztem egy interjút itthon. Akkor még úgy volt hogy csak 3 napra jövök, amiből 1 hétköznap. Az ajánlat pontosan ugyanaz volt, mint amit eddig dolgoztam Írországban, GL Analyst. Azért a biztonság kedvéért még indulás előtt ráírtam a lányra, hogy akkor biztos-e az időpont. Semmi válasz. Felhívtam aznap. A recepciós közölte hogy nincs is benn. 2kor lett volna az interjú, 4kor kapom a visszahívást, hogy ja, az az állás már elkelt, mivel nem voltam alkalmas a pozíció betöltésére....ezen átléptem, inkább az érdekelt hogy miért nem hajlandó egy ügynökség interjúzni velem, ha tudja hogy egy napot töltök itthon és bármi más pozíció felmerül, akkor nem kell behívnia. Azt mondta erre, hogy most nincs, de majd keres ha lesz. Nem értettem hogy időben ez miért tér el, de ő kötötte az ebet a karóhoz. Nem, nem akar látni. OK, mit mondhatnék erre.
Elküldhetem az anyjába, mert hogy lehet ennyire sötét.
Elküldhetem az anyjába, mert hogy lehet ennyire tiszteletlen.
Elküldhetem az anyjába, mert... CSAK.

Vagy mosolygok, mert egy ennyire sötét, tiszteletlen emberen már csak azt lehet.

Édes semmittevés

Tegnap előtt töltöttem utolsó napomat az első cégnél ahol igazán szerettem dolgozni. A kollegáim mindent beleadtak hogy az utolsó percig jólérezzem magam. Megleptek egy gyönyörű csokor virággal, egy gluténmentes tortával - merangue - és egy hatalmas összegű voucherrel, amit bárhol levásárolhatok.. persze mi más lesz belőle mint cipő. Egy pasihátborzongatóan értelmetlen drága cipő.
Aznap legalább hárman hívtak munkaügyben, jó napom volt.
Másnap, mintha csak szabin lennék, gyönyörűen sütött a nap, bebuszoztam Dublinba, útközben gyönyörködtem a báránykákban, a sárga repcemezőkben és az út menti kastélyokban. Kár hogy nem reggeliztem időben, és a buszon ettem meg egy csomó gyümölcsöt és egy fél liter vizet... mire megtaláltam a helyszínt, azt hittem ott helyben bepisilek. Mi történik ilyenkor a rémálmomban? Túl sok kapucsengő, vajon melyik az - itt helyben eleresztem magam, most már komolyan! - á, megvan, vegyétek már fel! Ok, én vagyok, engedjetek be. Ökölbe szorul a kezem. Kiürítem a gondolataimat, nincs semmi stressz, én irányítom a testem és ha azt mondom, most nem hugyozunk be, akkor az úgy is lesz... csak ne kelljen ennyire ááááá! Ilyenkor lelassul az idő. A recepciós a maga nyugodt és idegesítően lassú stílusával elkezd kérdezni. Kihez jöttem, mi a nevem. OK erre van idő, elmondom, most már mehetek? Megkeresném a mellékhelyiséget. De nem, tovább kérdez (Istenem most már nem bírom tovább! Adjatok egy WC-t!!! Legközelebb művesével jövök, kiteszem a sárga zacsimat a pultra és halál nyugodtan lebetűzöm a nevem. Oda és vissza. Ahányszor csak akarja.) Nem bírtam tovább, mondtam neki hogy ne haragudjon, de a WC-t keresem. Erre elkezdte mondani hogy lépcsőn fel, jobbra balra, lépcsőn le és ott. Anyád!!!! Térkép nincs?
Megtaláltam, kézszsárító beindul, ajtóba térd bever, de megvan! Megcsináltam! Mi a probléma?
Maga az interjú annyiban volt érdekes, hogy egy olyan nővel beszéltem, aki mellett eltörpültem. Szép volt, kiegyensúlyozott, türelmes, mosolygós, kedves és annyira jól beszélt angolul! Elegánsan dobálózott a flancos szakszavakkal és kifejezésekkel. Jegyzetelni támadt kedvem hogy a következő interjún én süthessem el ugyanezeket. Egyszóval interjúzni élmény, mindig tanul belőle az ember.

Interjúk

Először arra gondoltam hogy biztosan korral jár, hogy nem érdekel már annyira egy újabb munkalehetőség. Pedig csak annyi a változás, hogy nem szívesen hagyom el azt a kellemes környezetet ahol eddig dolgoztam. Már csak pár napom van hátra, mindenki sajnálkozik. Nem is tudták hogy határozott időre jöttem. Közben hány meetingen elhangzott hogy a cég hosszú távra tervez és sok új munkahelyet tervez teremteni. De csak nem lett így. Ma is jött egy féléves munkalehetőség. Ezekre nem jelentkezhetek. Amire meg igen, az nincs. Úgyhogy érdekes szituáció az amikor a kollegáim normál beszédhangon ajánlanak ügynökségeket, állásokat, és szurkolnak hogy jó helyre kerüljek. Eddig titokban kellett tartanom, ki kellett kúsznom hallótávolságon kívülre, nehogy meghallják hogy épp telefonon interjúzom.
Most hogy fogalmam sincs, hol élek egy hónap múlva, megtapasztalhatom a bizonytalan jövő érzését. Mit mondjak, nem kellemes.. A legtöbb munka nemhogy uncsi, de kényelmetlen is. Túlóra, faszfej főnök, idióta kollegák, nem szép környezet, nulla ablak, kicsi konyha, stb. Itt legalább ezek a körülmények adottak voltak. A legnagyobb félelmem a következő munkával kapcsolatban, hogy ezek milyenek lesznek. És ez nem derül ki egy interjún sem. Ráadásul én eleve nehezen viselem a változást. Azt sem tudom, minek örülnék igazán. Itt maradni, máshova költözni, mondjuk tengerpartra, ahol nem jövök ki a kollegáimmal? Vagy haza ahol féléves a próbaidő és ha női főnököt kapok akkor muszáj felszednem 20 kg-t és lenövesztenem a hajfestésemet, különben labdába sem rúghatok nála?
Elindult a szerencsekerekem... akár még jól is elsülhet, de egy biztos: Nem sokáig tudom finanszírozni a kinnlétemet munka nélkül.
Ma volt egy telefonos interjúm Belgiummal.
- Megéljek magamról. OK.
- Mit dolgoztam otthon. OK.
- Miért jöttem Írországba. OK...
- van-e kérdésem az állással kapcsolatban. ?????.
- Milyen állással.
- Ja, bocsi, elfelejtettük elküldeni a leírást. :-DDD

Elküldték, taposómalom. Suli után jól jött volna, de most? Van kedvem elölről kezdeni a betanulást? Érdekel a száraz számvitel? Aaaaah, nem lehetne hogy felkeres Christian Louboutin és felkér cipőmodellnek? De miért? MIÉÉÉRT?

Fordulópont

A legnehezebb töretlen lelkesedéssel folytatni azt amiben nem vagy biztos. Mi újat mondhatok még?
Hamarosan lejár a szerződésem az első olyan cégnél ahol igazán szerettem dolgozni. Egyszer kick-boxon viccből mondta az edző, hogy gondoljunk a főnökünkre, a munkánkra.. egyáltalán nem motivált. Az előző helyek bármelyike megtette volna, most nádszál kisasszony lennék. Hehehe, najó az vagyok így is, hiszen nem frusztrál semmi. Csak egy kicsit. Nem vagyok olyan elbűvülő, hogy miattam kreáljanak egy új pozíciót.
De ha egy ajtó bezárul, sok másik kinyílik. Úgyhogy folytatódik a kaland, ki tudja melyik országban, milyen pozícióban. Hazamennék, de kiélvezem az EUtagságunk hátralévő részét külföldön...
Különböző ügynökségek keresnek meg jobbnál jobb ajánlatokkal. Persze van köztük olyan is aki a kisebbségi komplexusomra játszik. Aláígér és keserű szájízzel mondja hogy nem vagyok elég képzett. Ilyen kifogást is rég hallottam már, de jól van, legyen, úgyis akartam tanulni, csak miért pont azt amit már kétszer megtanultam? nem lehetne valami érdekeset is?
Most úgy érzem, elindult a szerencsekerék, ki tudja hol áll meg... De arról tudni fogtok.