A zsák meg a foltja

A munkahelyi eltérő kultúrának köszönhetően lehetőségem van megismerni szólásokat, szokásokat amiket mindig örömmel hallgatok.

Egyik nap ebédnél szóba került az igaz szerelem témája.
Mondtam is rá a magyar kifejezést:

• Zsák meg a foltja (képzelhetitiek mekkorát néztek, mire elmagyaráztam, mit is jelent pontosan. :-P), borsó meg a héja. 
• A lengyel kollega kiegészítette a sajátjával: A fazék és a teteje. 
• A német kollega verziója: szintén borsó meg a héja. 
• Az írek úgy mondják: a borsó meg a répa. :-))) Ez volt a legviccesebb, mivel köretként sokszor láttam ezt a két zöldséget. Olyan érdekes, hogy mennyire kifejezi egy-két kifejezi az egész kultúrát, nem?

 A borsóról és a héjáról ezt találtam:

Mi az igazság?
A mítosz szerint a nő és a férfi egykor egy testet alkotott, de a haragvó Isten egy villámmal kettévágta, s ezért van, hogy a másik felünket keresve bolyongunk a világban, s mindaddig nem érezzük teljesnek magunkat, amíg meg nem találtuk.
Egy másik történet szerint nem két rokon lélek születik egymáshoz kapcsolódva, hanem több. Ezekben a „lélekhalmazokban” lévő társaink mindegyike lehet a másik felünk, ezért van, hogy az embert élete során több lélekhez is (barátok, másik nagy szerelem, családtagok stb.) különleges kapcsolat fűzi.
Vannak, akik szerint lehetetlen, hogy életünkben legalább egyszer ne találkozzunk életünk társával, vannak, akik úgy gondolják, ilyen tragikus sors is előfordulhat. És vannak, akik szerint a „másik fél” mítosza csupán mese.
Bárhogy is legyen, egy igazságot kimondhatunk: az ember érezheti azt, hogy megtalálta lelkének másik felét. (http://www.novagyok.hu/magazin/szerelem_szex/cikk/a_borso_meg_a_heja?PHPSESSID=2ba9a2a827eeb80e87101508da25a672)

Ha tudtok még ilyet, akkor írjatok!

Írd ki magadból - a blog mottója

Ha már ez a mottóm, kiírom magamból ami egy ideje nyomja a lelkem.
A rövid idejű szerződéseknek köszönhetően sok embert megismerek, de el is kopnak, amint lelépek az adott cégtől. Így sok szék között a földre esek. Néha elfog a magány. Az, amikor már nem jó egyedül lenni. Nem akarok tolakodó sem lenni, ezért 2 keresés után nem zaklatom őket. Naiv vagyok, tudom. Ők csak kollegák. Nademégiscsakazértmárnehogymá

Lakás-végállomás

Kérem vigyázzanak - az ajtók záródnak. Avagy csak akkor szervezz lakásnézést Dromedárban, ha nincs egy barátod sem, unsz hazamenni, és már az életedről is lemondtál.

Ó, hol is kezdjem. Dióhéjban annyi, hogy egyszobás lakásról ne is álmodjak, kétszobás meg többe kerül, dehát mégiscsak vidék, és nemsokkal kerül többe a kétszobás lakás, mint az a szoba, ahonnan írom a blogot.. még egészen másfél hétig.

Pénteken két találkozóm lett volna, de az egyiket lemondták (borzasztóan nevetséges körülmények között), maradt a másik. FÉL ÓRÁT VÁRTAM RÁ, aztán a neten szuperül beállított képek után nagy csalódás ért. A lakás szépséges, nagy, tágas volt, igenám, de mini ablakokkal, és mindegyik északra nézett...

Én értem, hogy az ír építészirodák úgy osztogatták az állásokat a nagy jólétben, hogy minden jöttmentnek állást ajánlottak, de ez a ház, a házak szégyene.

Szerencsére volt még két lakás az ügynökcsaj tarsolyában, így találtam rá arra a lakásra, ahova jövő héten be is költözöm. Kertes ház övezet, közvetlenül a városka "bejáratánál" ha az ember Dublinból közelíti meg.  Így nem kell végigállni A dugót AZ úton :-) Na jó, több utca is létezik ott, végtére is Írország legnagyobb "town"járól beszélünk!

Mivel még nem költöztem be, még csak a jót látom, remélem ez így is marad.

még két lakás

Útban hazafelé a buszon egy kedves öregember mellé ültem, Robbienak hívták. Elmeséltem neki, hogy jártam, erre már mondta is a telefonszámot, hívjam fel, a barátja is ingatlanokkal foglalkozik. Közben kaptam egy hívást egy másik lakással kapcsolatban. Két legyet ütöttem egy csapásra, 20 percen belül két lakást is volt szerencsém megnézni.
Ahogy az első után a torkomhoz kaptam, hogy mindjárt megüt a guta, sírni fogok.. úgy fogott el a nevetés a második láttán.
Földszinti lakás, a nap sosem süt be, de egy kertet ígértek. Ehelyett egy olyan gangot láttam, ami a kosztümös kolerás francia középkori filmekre emlékeztetett. Nem mertem körülnézni... listáról kihúzva. Annyira csúnya lakás volt, hogy kezdtem megszeretni!
A harmadik az öreg bácsi barátjáé volt. Nem ecsetelem, annyi elég, hogy szoknyában voltam és udvariasan előreengedett a 60 éves készséges ügynök..... a lakás egy merő hányadék fos volt.

Szóval nem hagyom magam. Most már jöhetnek a drágák. Én jól akarom érezni magam az új helyen. Főleg, hogy szerettem a mostani lakást is. Bár a nap ide sem sütött be soha... de Karen alig volt itthon, így a konyhában bőven volt lehetőségem süttetni  magam (a napon. Nem a sütőn.)

Hát így jártam, kedves kitartó blogolvasóm. Talán a hét végére többet tudok mondani. A munkáról biztos. Remélhetőleg a lakásról is.

Az erő velem van.

Folytatás - lakások

Szóval a gyönyörű képek láttán felbuzdulva vidáman mentem el a szabadnapomon Droghedába, a 35 000 lakosú Írország legnagyobb "town"-jába.

Igaz, a repülőm délután indult, de egy út még belefér, ha időben elindulok. Meg is szerveztem az utat. Csomag bepakol, vonathoz elfut, pénz pont nem volt annyi nálam, de sebaj, dublin végéig smart carddal megyek, onnan fizetem a többit, na úgy már van elég pénzem. Vonatra fel, átszáll, hamar ott van. És irány a város.
Gyönyörű, napos tavaszi idő volt. A fákon frissen bimbóztak a rügyek - vagy rügyeztek a bimbók? - lenge szoknya, szépséges cipő, combfix, meg persze szépséges fölső... Nade az a combfix csak nem akar ott maradni... (és bepisilek. Azonnal ide egy WC-t különben itt pusztulok el!!!)
Hú, szerencse, hogy szembejött egy bevásárlóközpont! Igaz, a WC a másik végén van, de elérem!
A plázából kijőve, immár lenyugodva ismét élveztem a simogató napsütést.
Tehát akkor hol is az ügynökség? Emlékszem, a térképen, ahogy elhalad alattam a folyó, azon a hídon kell átmenni és már ott is van. Max fél óra gyalog, van egy órám. Tuti odaérek.
Aha, lóóóófaszt!! A folyó sehol se kanyarodott alám, de legalább több mint egy órát sétáltam csak oda, a gyönyörű cipőmben kitartóan, hogy na majd most, majd most ott lesz, de nem volt sehol. Sőt, a folyót sem láttam. A cipőm sarkát is elhagytam valahol. Kénytelen voltam felhívni őket, hogy itt vagyok a puszta közepén, kb merre menjek. Nem tudtam, hogy Zuglóban vagyok az Astoria helyett... Nagy nehézségek árán sikerült ismét irányba állnom, mire vízhólyagos lábbal, fél cipővel megérkeztem a helyre.
A ház a sétálóutcával párhuzamos utcában volt, a város szívében. (Igen, megtalálam, ez lesz az én helyem!)
Az ügynökcsajszi felvitt a lifttel az ötödik emeletre, (eddig tisztára mint egy szállodában) majd a szűk folyosón végre kinyílt az ajtó... egy rémálomra.
Bár a fotón vízre néző szoba és kert és terasz és minden volt, ennek a lakásnak mindkét ablaka ( terasz, de még egy francia erkély se sehol!!) a szomszédos házak sirályszaros tetejére nézett... A csajszi szemrebbenés nélküli reklámszövege így szólt: "Az egyik legcsendesebb lakás" Meghiszem azt! Az egyetlen pozitívumot sikerült kiemelni. Az, hogy sehol egy víz, se kilátás, de legalább a két félszobához egy-egy fürdőszoba foglalja a helyet az amúgy is szar beosztású lakásban.... hát eléggé elkeserítő volt. Nem kell... leszavaztam. Irány a net.

Minden OK

Aki annak idején becsülettel elolvasta Geothétől a Faustot, az tudja miről beszélek, mikor azt mondom - "Állj meg pillanat".
A főhős ebben a momentumban adta oda a lelkét az ördögnek.

Nálam most minden a legnagyobb rendben van. Bár még csak a második napomon vagyok túl - és láttunk már lelkes naiv elsőnaposokat a blogomban, és mi lett a vége - de itt teljesen optimista vagyok. Rossz előérzetnek nyoma sincs. Sőt, amennyi jót tapasztaltam, egy ajtónak éreztem a kánaánhoz. Persze munkailag.
A sok tapasztalatom főleg arra volt jó, hogy keressem, kutassam a lehetőséget. És eddig mindig falakba ütköztem. Nemegyszer majdnem fel is adtam, belenyugodva, hogy ez így rendeltetett, túl sokat akartam, meg kell elégedni a fossal. De nem! Addig kell menni, amíg tényleg minden jó! Én most már egy percig sem bánom, hogy megpróbáltam a lehetetlent.
Ez a második napom benyomása.

Ami eddig történt. Tegnap megismertem a céget, a kollegákat, egész napos tréning a rendszerről, a múltról, minden ami érdekes lehet. Részletesen kitértünk az egyéb juttatásokra, a bónuszra, és ami számomra a legfontosabb - a diszkriminációra és a mobbingra. Eddig folyamatosan tapasztaltam mindkettőt, Írországban mondjuk kevésbé, de hogy konkrétan megnevezzék, hogy igenis, ilyen van és tenni kell ellene - hát ilyet nem pipáltam! Le a kalappal!

Ma megkaptam az érintetlen, vadiúj, műanyagszagú, friss, ropogós laptopomat, a hozzávaló érintetlen, papírral kitömött táskájával. Megvan már az asztalom is. A hátsó szememmel pazar a kilátás... csak kár, hogy amúgy a fehér falat nézem. De ez már tényleg muszáj, különben tökéletes lenne minden... és ez ijesztő. Maradjon egy kis csorba, és akkor elhiszem, hogy nem álmodom.

Maga a munka még rejtély számomra, azt majd holnap tudom meg, hogy milyen.
Jelenleg az új lakás kereséssel vagyok elfoglalva... ez ismét vicces sztori.

Pénteken láttam az elsőt... gyönyörű képek, fasza ügynökség, nem is kell tovább keresgélnem, megvan az álomlakás. Kicsit drága, de kit érdekel....

Folytatás feljebb.

Munkamentes tér

Ma pont munkanélküli vagyok és ez így lesz egészen hétfőig!
Jee!
Ma megyek haza, tökre örülök neki, szépséges napsütéses idő motivál.

Szurkoljatok, hogy megtaláljam a legjobb albérletet Tápiószecsőn!!