Halloween

Izgalmas nap ez a mai.
Hétfőn november 1 - az itteni hiedelem szerint a halottak ilyenkor bújnak vissza a föld alá, előző este (tehát vasárnap) viszont szabadon garázdálkodhatnak az élők között, de az élők szemfülesek és álruhában próbálják megtéveszteni az ártani akaró élő-holtakat, hogy elkerüljék az átkukat.
Ez egy újabb indok az ivásra írek számára. :-)
Na és ami a legizgibb, ilyenkor csöngetnek be a gyerekek a házakba "Trick or treat" felkiáltással, ami annyit tesz, hogy ha nem adunk valamiféle cukrot nekik, akkor elkezdenek randalírozni - amit persze senki nem szeretne, ezért jobb is felkészülni. Na, erre készülök már egy hete, kiváncsi vagyok milyen ez az ünnep.

Amúgy eredetileg kelta ünnep a halloween, később amerikában lett felkapott, eredetileg úgy ünnepelték, ahogy a nagy könyvben meg van írva, gyerekek becsöngetnek, trick or treat, majd a zsákmánnyal hazatértek. Csakhogy az utóbbi 10 évben megnőtt a gyerekrablások, gyilkosságok száma, ezért amerikában már nincs meg a gyerekbecsöngetős hangulat, viszont itt még dívik.

Ezt az érdekes infót találtam a wikipédián:

A kereszténység terjesztésekor a hittérítők azt a feladatot kapták, hogy lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazítsák azok betiltása helyett. Így ez a pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett (omnium sanctorum). III. György pápa a 800-as években a korábban május 13-án ünnepelt Szűz Mária és a mártírok emléknapját október 31-re helyezte át. Írországban ez az éjszaka All Hallow's Eve, „Mindenszentek éjszakája” nevet kapta. November első napja volt az ünnepnap, All Saints' Day (All Hallow's Day, „Szentek napja”). Később ez a kettő sok helyen összemosódott." forrás (http://hu.wikipedia.org/wiki/Halloween)

Amúgy nagyon érdekelnek azok az úgynevezett keresztény ünnepek, amiket pogány ünnepekhez igazítottak, pl húsvét, karácsony, és ezek szerint a halloween is. Nagyon érdekes, hogy mennyire próbálták erőltetni ezt a vallást. Na, mielőtt felborzolom itt a kedélyeket, elmesélem, hogy miért is tartok ettől az ünneptől.

Egyik nap békésen bicajoztam (volna) haza, mikor megállított egy 6-7 főből álló banda, átlag 15 éves fiúkkal, akik közölték, hogy járdán bicajozom, és emiatt letuszkoltak az útra az autók közé. Persze nem én voltam az egyetlen bicajos a kb 5 méter széles járdán, de valamiért pont belém kötöttek. Nem tartottam okos ötletnek megszólalni, mert egyől észreveszik, hogy  a családom gyökerei nem éppen ír eredetre vezethetőek vissza, és ez már egy ok arra, hogy esetleg még jobban belém kössenek. És konkrétan megfogták a bicajomat úgy, hogy rajta ültem, és valóban elkezdték az útra tuszkolni. Szerencsére pont nem jött autó, de már sötét volt és könnyen elveszthettem volna az egyensúlyom. Nem láttam más megoldást, odébbálltam, amíg üres volt az út, és közben egy "idiots" felkiáltással próbáltam értésükre adni, hogy nem gondolnám, hogy a jövőben jóbarátok lennénk. Na és most ez a halloween. Komolyan, tiszta félelmetes. Karen megígérte, hogy itthon marad velem, nehogy elraboljanak az öntudatos 15 évesek.

Majdnem felgyújtottam a lakást!!!!!

Az előző giccs-bejegyzésemre rákontrázva most egy rémhírrel szolgálok.

Feltettem a maradék 3 tojásomat főni, hogy holnap majd tonhallal megeszem ebédre. De mivel  nehezen melegszik be a platni, gondoltam lezuhizom. Lezuhiztam, aztán jöttem a gépemhez, chateltem, majd levittem a szemetemet, kb 1 óra múlva. És akkor már füstölt. Persze lakótárs, leoltotta az összes lámpát, elhúzta még a függönyt is, hogy ideális legyen a rend a konyhában (ő az, aki aztán sosem rak rendet), és a tojást meg hagyta füstölni! Persze nem őt hibáztatom, de amikor ők felejtenek ott valamit, azért szoktam szólni, hátha megfeledkeztek róla. Csodával határos módon, úgy gondoltam, hogy most viszem le a pár szemetemet, ami felgyűlt, nem holnap reggel, és akkor láttam, hogy bazzzeeeeeg! A tojáááás!!!!

Micsoda mázli, hogy lementem! Már füstölt a konyha! Úristen! Hogy hívják itt a Cavintont?!

Helyzetkép

Számomra furcsa, ha egy nemzet próbál megfelelni a róla kialakított sztereotip képnek. Általában pont az ellenkezőjét próbálják hangsúlyozni. Nem úgy mint itt, Írországban.
Ugyanis amióta itt vagyok (majdnem 4 hónapja) alig esett eső. Az elején, nyáron néha elkapott egy-egy 10 perces nyári zápor, de nem mondanám esősnek ezt az országot.
És mégis, ha bemegyek egy souvenir boltba, csupa-csupa esővel kapcsolatos kütyüt találok.
A kedvencem az a póló, amin 4 bárány ábrázolja az ír évszakokat:

Nem mondanám, hogy esős nyarunk volt. És az ősz sem az. Már nem is tudom mikor esett utoljára. Általában 5-10 perces zuhék vannak napközben. Ma reggel például szikrázó napsütés volt. Igaz, nem volt már meleg, de elkélt a napszemüveg.

És nem ez volt az első ilyen reggel. Már csak egy ideillő zene tehetné tökéletessé a pillanatot. Meg is van.
http://www.youtube.com/watch?v=9xMCNmUaGko (Mr Sandman, eredetileg The Chordettes, de ez a csajszi mindent visz! 2:20 ig nézzétek, utána reklám!)
 
Képzeljétek el, ahogy erre a zenére nézelődök az emeletes busz tetjén, figyelem, ahogy a napfény cirógatja a fák leveleit, akik ezáltal ezer színben pompáznak.
Hát ilyen hangulatban róttam ma Dublin utcáit, közben az járt a fejemben, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy - ki tudja meddig - itt élhetek.
Az emberek nem annyira szimpatikusak, de azt hiszem örök igazságot mondok, ha kijelentem: Dublin gyönyörű város - szemmagasság fölött :-D (vagy fejmagasság fölött, de olyat nem szoktak mondani.)

Ma munkaszüneti nap volt, így volt időm találkozni a tesómmal, bevásárolni a hétre, és Judittal bejárni a belvárost. Szemügyre vettünk minden kirakatot, sokat beszélgettünk. Sajnos már nem sokáig élvezhetem szórakoztató társaságát, mivel hamarosan hazamegy, Magyarországra. Itt hagy engem! Egyedül! A farkasok közt! Mú!

Estefelé mentem haza, még mindig boldogan, hogy itt lehetek, mikor egy ágról lelógó levél pont megsimogatta a fejem búbját. Vicces volt, akár bele is magyarázhatnám, hogy Dublin is örül nekem, dehát az olyan giccses lenne. :-)

David

Új srác került a házhoz. Eddig hárman voltunk egy csapatban, Daniele, Darren és én. Most csatlakozott hozzánk a harmadik "D", így létrejöhet a hármak ereje. Természetesen én vagyok a királynőjük, ezzel mindannyian tisztában vannak.
Én tanítom be a jövevényt, mivel az én piacomra dolgozik.
Kicsit fura egy 40 év körüli pasit AP-n betanítani, de remélem, hozzászokom.
Az a zavaró, hogy nem a lényegre kell helyeznem a hangsúlyt, hanem a technikai részletekre, mint pl, hogy funkcionál az "insert" gomb az SAP-ban. Ilyenekkel telik az idő, közben gyűlik a sok pucolnivaló szar az én oldalamon, és akkor ne stresszeljek. Eddig egyedül végeztem ezt a két emberes melót, és meg is gyűlt vele a bajom. A betanításnak az a hátránya, hogy így még azzal sem tudok foglalkozni, ami valóban csak az én reszortom, és sajnos olyan ember vagyok, aki a munkahelyén 100%-osan a munkájára koncentrál, ha valami nincs kész időben, még a hasam is elkezd fájni.

Na így történt, hogy tegnap óta totál beteg vagyok. Érdekes volt, fél nap alatt teljesen leépültem. Eleinte csak kicsit fájt a torkom, majd a hasamtól kezdve minden. Közérzet - hányadékfos.

De holnap megyek haza! Remélem 25 fok lesz, napsütés, és egy konfettit dobáló, komplett kórus vár majd a reptéren.
Juhuj!

Karen

Karen a ház tulajdonosa, ahol lakom. Bírom, nagyon ari, jófej, vibrál körülötte a levegő, és mindig nevet a vicceimen.

Most is nagyon cukkerbogyó volt. Tegnap lebetegedtem és ma főzött nekem tejberizst. Aawwwwww! :-)
Amúgy többször felajánlotta, hogy megmossa a hajam - miután két varrat volt az arcomban, szóval volt alapja a felajánlkozásnak. :-)
Meg sokszor megölel, ha hosszabb ideig nem találkozunk.

És most hétvégén megtudtam, hogy van egy 6 évvel fiatalabb pasija. :-DDDD Szóval aki eddig arra voksolt, hogy a másik csapatban játszik - tévedett.

2 balfasz

Szóval akkor az ígért két említésre méltó kollega.

Az egyik egy nagyon buta, de nem rosszindulatú alacsony, olasz srác, aki még az ebédidejét is sporttal tölti. Minden reggel hangosan odaköszön minenkinek, mintegy megtiszteltetésként, ahogy a jó fönökök is teszik - pedig ő nem az.

Ha egy meetingen elhangzik a várvavárt befejező akkord, a "van-e esetleg valakinek kérdése", na neki tuti van. Csakhogy, mivel alig beszél angolul, csak arra tud rákérdezni, amit épp megértett. Legyen az egy szám a végtelen táblázatból, amit épphogy megvillantottak nekünk, vagy egy szó, ami kb olaszul is ugyanazt jelenti. Szóval ennek a srácnak mindig van kérdése. Legtöbbször értelmetlenek, de mivel az írek kedves és udvarias emberek, nem merik egy laza mozdulattal pofán vágni, hogy ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Nem, ezek minden kérdést végighallgatnak és szívélyesen válaszolnak rá. Ez az amit el kéne tanulnom tőlük. Hogy lehet nem képen törölni egy ilyen embert? Vagy csak én vagyok alapjáraton paprikás hangulatban?
Ez még megbocsájtható lenne, de néha odamegy emberekhez, és kioszt nekik feladatokat, ezzel éreztetve, hogy ő a főnök - pedig nem is.
Van, hogy a helyéről csak odakurjant a kollegáknak, talán int is a kezével, hogy azonnal dobj el mindent és gyere ide.
Egyszer velem is megcsinálta, és közölte, hogy nem szineztem ki végig egy riportot. Én meg megköszöntem szépen a szemléletmódkiigazítást - és asszimiláltam. :-) (Idézet az egyik kedvenc filmemből, a Pusztítóból)
Úgy érzem, őt az ég küldte nekem, egy enyhe oroszlánként még az előző munkahelyemből, hogy gyakorolhassak. Mint a vakcinában a legyengített vírus. Szóval apránként megtanulom a kinyílt bicskámat visszacsukni, nehogy valakinek baja essen. Ilyenkor szélesen mosolygok és mézesmázosan beszélek hozzá. Pl, szépnapot, Srác, hogy telt a tegnap estéd? .. Oh, valóban? Hát ez milyen édes. Hahaha, de vicceset mondtál -  és társai. Szerencsétlent egyből megsajnálnám, miután összerugdostam valahol. Úgyhogy inkább nem teszem. Guuuuusz-Frabaaaaaa!

A másik szerencsétlen pedig egy 22 éves francia kiskamasz, aki...hát, francia. Minden csínytevést megenged magának, de legalább rosszindulatú. Gyönyörű párosítás. Ő egy finance trainee, egy szakmai gyakorlatos valaki, akinek büdös a munka. Viszont imád másokat cseszegetni, hogy dolgozzanak. Nem tudom, lehet, hogy ezt látta otthon, hogy ez így menő. Többször meggyűlt vele a bajom. Pl 2 hónapja voltam itt, amikor elutazott a betanítóm 3 hétre, és hirtelen a nyakamba szakadt minden. Na, hát rá lehetett számítani, mert a 3 mailboxból, amit nézegetnem kellett (az alapmunkám mellett, ami mint utóbb kiderült, másfél emberes munka. Csak az!) ő rendre küldözgette a saját fiókomba a leveleket, néha "URGENT" kommenttel, néha komment nélkül. Mintha nem látnám, vagy nem tudnék a levelekről. Ez persze lehet véletlen, mert lehet, hogy nem tudta, hogy én nézem azt a mailboxot. De már odajött hozzám az iroda másik feléből csak azért, hogy adjak fel a postára olyan számlákat, amiket véletlenül nekünk címeztek és nála landolt. HOZZÁM.... ADJAM FEL, ÉÉÉÉÉN!...MÉGIS MIVAGYOK? A CSICSKÁSA????!!!!
Ma is volt egy kérdésem hozzá, mivel én dolgozok fel bizonyos számlákat, amiket eddig nem tudom ki, de a csapatomból senki nem hallott még róluk, viszont én nem mondhatom, hogy nem.. szóval volt kérdésem és a válasza az volt, hogy EZT EGYSZER MÁR ELMONDTA!! Na ez már sok volt, kénytelen voltam beszólni, persze csak módjával így elsőre - megszagoltattam vele a cipőm orrát - közöltem, hogy lehet, hogy elmondta, de nekem akkor is tudnom kell és nem találok róla írásban semmit, de most szívesen leírom és soha többet nem kérdezem meg tőle. Tényleg ezt mondtam, semmi túlzás. Remélem érezte a szarkazmust a hangomban. Mert a játszma másik fonalán ez így hangzott: Te kis semmirekellő seggdugasz, mégis miaf@szt képzelsz magadról, ki vagy te? Tudom, hogy utálsz dolgozni, épp ezért elég lenne, ha kinyögnéd azt a bizonyos GL kódot és elfelejthetjük egymást. Lófaszaseggedbe, te szaaaaaaaaaaaaar!

Bocsi a káromkodásért, de ez most jól esett.
Cheers!

Pók vs melltartó, avagy az idegenekkel való együttélés előnyei és hátrányai

Igen, tudom, rég írtam. De semmi említésre méltó nem történt. Jó, lesz még egy fejezet az újdonsült balfasz kollegákról, de most nem erről akartam mesélni.

Hárman vagyunk lányok egy kicsi házban, kicsi kerttel, szép környéken. Két lakótárssal lakom együtt, az egyikük egyben a tulaj is. Ő Karen. Karen egy igazi "iron lady", aki hetente kétszer reggel hétkor már az uszodában ússza a hosszokat, és mindig talál valami két napig tartó vadkempinggel egybekötött élet-halál túrát, ahonnan 4 óra alvás után örömmámorral kúszik haza. Ez többek között azért is jó, mert alig van otthon, bár én tényleg bírom őt. :-) A ház körül mindig talál tennivalót. Nem voltam itt két hete, amikor rátaláltam a kertben, a zuhogó esőben, épp az egyik szoba padlószőnyegét szedte fel, és próbálta feldarabolni, ami egyedül elég nehézkesen ment neki, így hát segítettem. Szerintem azóta néz a szemembe.
Szóval Karen, 35 körüli, karakán szingli csaj, aki 100%osan éli az életét.

A másik lakótársam, Angela. Ő egy kicsit rendetlen, de amúgy csendes, aranyos, vörös hajú ír lány. Azért fontos, hogy ír, mert tipikus ír stílusa van. Ahogy beszél, amit mond, mind mind olyan, ahogy azt középiskolában tanultuk. A bájcsevegés az időjárásról, a munkáról, a fontosnak látszó dolgokról, amik kapcsán tökmindegy mi a véleményed, az elvárt választ kell mantrázni.
Najó a kicsit rendetlen enyhe kifejezés volt rá nézve, hiszen ebből eredt az első konfliktusunk. Ő az a lány, aki épphogy elpakol maga után, de ha lenne szőnyeg, tuti alásöpörné a koszt. Pl mosogatás után nem öblíti le a habot az edényekről, habosan teszi oda száradni. És bár megegyeztünk hárman, hogy mindenki eltörölgeti maga után az edényeket, ő azóta is sztrájkol. És ha netán én akarnék mosogatni, nem tudom hova pakolni a cuccaimat.
Mindig meg tudom mondani, az asztal melyik részén evett, mert a morzsát nem szedi össze maga után, de készséggel pakolja ugyanoda a száraz ruháit, amiket utána kivasal és felvesz.
Ő aztán nem lihegi túl a rendrakást. Legalább hetente felmosok mindenhol, porszívó, stb. Őt még nem láttam takarítani. Persze nem is tudna mikor, mert mindig én csinálom, de én meg azért, mert már akkora kosz van, hogy nem bírom nézni. Angela az, aki a legtovább hagyja ott a ruháit a kicsi szárítón, amin sosincs hely, ha teregetni szeretnék. Sokáig nem találtam egy kis ételhordó dobozkámat, végül tök véletlenül megláttam az ő részén, és némi lelki viszálykodás után rákérdeztem, hogy ez most az övé-e (vagy lenyúlta az enyémet, hiszen tudná, hogy az övé, nem?). Persze azonnal odaadta.
Na ennyi előzmény után el tudjátok képzelni, hogy miért szorul össze a torkom, ha keresem a cuccaimat és nem találom meg. Pl törölköző, zokni és MELLTARTÓ. Csak az utóbbit bánom, a többit viheti, de a melltartómat nem adom! Hogy hogy kerülhet hozzá? Hát úgy, hogy annyira rendetlen, hogy szerintem az sem érdekli, hogy vizes a cucc, elviszi és kész. Egyszerűen nem foglalkozik vele. Tehát naivitás lenne azt gondolnom, hogy majd rájön, hogy nem az övé és visszaadja.
De ma rákérdeztem, hogy megnézné-e nekem, hátha nála van. Kiváncsi vagyok mi lesz. Utálom az ilyesfajta konfliktusokat. Ezek csak abból erednek, hogy a másik lusta. És nem szembesíthetem ezzel, mert már amúgy is a Balkánról jöttem, szóval egy szavam se lehet. De hál' Istennek, elhúz október végén. Csak addig kell kibírnom!
Szóval ez volt a hátrány.

Előny:
Ma este egy nyárfalevél hang szólította a nevem. Angela volt. A fürdőszobában állt és szugerált valamit. Majd kiszúrtam én is. Egy pók volt az, de nem akármilyen. A kaszáspókkal nincs bajom, meg a kicsikkel sem. De amelyiknek már látom az ízeit a lábán, sőt, vastagabb a lába, mintha egy kihegyezett ceruzával húznék egy csíkot a falra, na attól ledermedek. Nem félek, nem undorodom, hanem egész testemmel iszonyodom tőle. Na ez a pók meg volt spékelve még két hosszabb lábbal, mintha csápok vagy nem tudom mik lennének.
A fürdőszoba a felső szinten van a többi hálószobával együtt. Így amikor megegyeztünk abban, hogy Karent hívjuk segítségül, egy kuncogó hang válaszolt a kétségbeesésünkre.
Hihi, így visszagondolva vicces lehetett végighallgatni a beszélgetésünket. Először elszörnyedtünk a pókon, majd megállapítottuk, hogy Karen szereti a kihívásokat és a sikerélményt, úgyhogy biztos örömmel segítene megszabadulni a negyedik lakótárstól. És ott hallgatózott a szobájában, majd elárulta magát, hogy végig ott volt és mindent hallott.
Végül fogta a kis seprűt és a lapátot, összesöpörte a pókot, kidobta az ajtón a kertbe, majd mint egy jóllakott óvodás, elégedett mosollyal konstatálta, hogy mennyire bátor tettet hajtott végre. Azonban a mosoly elég hamar lelohadt az arcáról, amikor a pók végigszaladt az előszobán. Na, azt a sikoltozást sajnos nem tudom visszaadni, amit mi hárman lerendeztünk. Volt ott ugrálás, rohanás, sikoltozás, nevetés. Végülis fuldokoltunk a röhögéstől, hogy mennyire bénák vagyunk, és szegény pók meg azt sem tudja, mi van.
Kiderült, hogy rajtamaradt a lapáton, nem lehet olyan könnyen lerázni onnan. De másodszorra addig rázta Karen a lapátot, amíg valóban pókmentes nem lett.
Azóta mindhárman paranoiásak vagyunk, mivel most érkezett Karen Dubaiból.... ki tudja, mit hozott még magával.

Ha egy hónap múlva sem írok, kezdhettek aggódni :-DDD