Külföldön dolgozni

Bárkinek kérdése van, szívesen segítek külföldi elhelyezkedéssel kapcsolatban. Ezen belül konkrétabban a pénzügyi, irodában ülős munkákban tudok infóval szolgálni. Addigis, ha még nem tetted, regisztrálj a www.monster.hu-ra, vagy a kiszemelt országod monsterére.

Anglia: www.monster.co.uk - angol CV | Írország: www.monster.ie - angol CV

Az ideális önéletrajz 1 oldalas. Rövid, tömör és könnyen áttekinthető, a beosztás, felelősség mellett szerepeljen az elért eredmény is (achievements)

A kockázatokról és mellékhatásokról, kérlek kérdezd kezelőorvosod, vagy gyógyszerészed.

2011. november 28., hétfő

Hogy vagy?

Van egy újkori jelenség: a "pill". Terjedelme határozatlan, 1 másodperctől akár hónapokig is tarthat.
Na, hasonló határokkal rendelkezik a "hogy vagy" kérdés. Függ a személyek viszonyától, a legutóbbi kérdezés óta eltelt időtől, az időköbeni esetleges történésektől.

A céltalan chatelések ezzel a kezdő labdapasszal kezdődnek: hogy vagy? És várjuk a sablonos választ. Leginkább a munkahelyen, vagy nem annyira közeli baráttól. Nade mi a helyzet egy régen szoros baráti kapcsolattal akivel évek maradtak ki a legutóbbi beszélgetés óta? Olyankor mit várunk el? Ez a hogy vagy kicsit bővebb részletezést igényel. Vagy egy mélyebb barátsággal, akivel csak chaten tartjuk a kapcsolatot. Az a hogyvagy megint más értelmezést kap.

Egyvalakitől viszont biztos nem kérdezzük meg. Akivel összekötöttük az életünket, a napunk nagy részét vele töltjük. Egy hogyvagy csak extrém esetekben fordul elő. Baleset, betegség vagy lottónyeremény után, de semmiképp sem része a mindennapos beszélgetéseknek.

Hát ennyit a varásnap esti filozofálgatásról. Asszem ideje aludni.

2011. november 27., vasárnap

Autóvásárlás

Megvettem életem első kocsiját! Jobbkormányos - néha beverem a könyököm az ajtóba. Na persze csak heccből, otthon sem voltam rutinos vezető. Nekem semmi dolgom nem volt vaz autó kiválasztásával, Dávidnak hála. Csak kifizettem és magamévá tettem. (Zárójelben jegyzem meg, hogy online regisztráltunk biztosításra, és 24 órán belül megérkezett a papír alapú szerződés. Nem tudom, otthon ez hogy megy, de azért leesett az állunk, amikor rájöttünk, hogy ez tényleg az.)

Egy kis ír útinform:
Írország átlagos autóútszélessége maximum 165 cm - ha keresztbe feküdnék az úton, tuti átmennének a fejemen, délután 5kor sötétedik, elég gyakran esik. A szembejövő forgalom harsány fénye késként hatol a retinámba, a harmadik kegyelemdöfés az idegcsatornámba - egyáltalán nem látok. De még ha látnék is, az eső egy megkerülhetetlen akadály, amit az ablaktörlő fülsiketítő csikorgással old meg. Csöbörből vödörbe. Vagy nem látok, vagy megsüketülök.
Szóval akkor megvan a kép? Keskeny út, éjszaka, eső, fényszórók. Na ehhez jön hozzá a 100-as "sebességkorlátozó" tábla, amit az élesen kanyarodó úton egyenesen kibaszásnak érzek. Ekkor sírom el magam. Dávid mellettem röhög, de persze simogat, hogy milyen ari vagyok és milyen szórakoztató mellettem ülni. Ja, csak közben adrenalin folyik a vérem helyett és azon izgulok, hogy ne haljunk meg - ezért is megyek ilyenkor 40-nel. Ösztönösen rántanám el a kormányt minden egyes szembejövő jármű feltűnésekor. Sosem vagyok biztos benne, hogy valóban a sávban tartom a kocsit. De persze mikor kinyitom a szemem, kiderül, hogy még élek, tehát minden OK.
És a kedves ír társaság nem villog, nem dudál, nem mászik a seggembe. Türelmesen megvárja, amíg lehetőség adódik rá és megelőz. Amikor észreveszem, hogy valaki bekanyarodik a mögöttem lévő bekötő útról, előre sajnálom. Bár lenne egy batman autóm, aminek változik a rendszámtáblája és kiírhatnám, hogy "sorry". A max, amit tehetnék az az, hogy lehúzódok. DE HOVA?! Azt a 4mm-t úgysem veszi észre senki.

Legördül a teher a vállamról, amint megpillantom az 50es táblát a városok előtt. 50, a barátom!

A körforgalmakba már eleve a bejutás is gondolkodást igényel. Aztán belülre sorolni, sávot váltani, majd kijönni a második, kijáraton?! Mégis, hogy?! Kanyarodjak, váltsak, és figyeljek a mellettem lévőre, és ne hibázzam el a kijáratot? Csak az az egy tudat nyugtat, hogy sok hülye van az utakon, akik mindenféle gond nélkül képesek vezetni, úgyhogy egyszer én is magabiztosan veszem a kanyarokat, és khm.. az egyenes szakaszt is.

Mi az ennél égőbb? Én, egy M3 BMW-ben...

Szabadság - főnöki bíztatással

A héten úgy mentem el szabadságra, hogy az egyik napra így is maradt egy kb 5 perces munkám, és megígértem, hogy mindenképp megcsinálom. Aznap reggel felhívott a majdnem-főnököm. Magyar munkahelyi múlttal mire is gondolhattam elsőként? Hogy hol vagyok. Jogos lenne a kérdés, mivel a rendszerben nem tudtam rögzíteni a szabi igényemet. De nem. Itt még mindig érnek meglepetések. Azért hívott, hogy ne menjek be arra az 5 percre sem, nehogy megszakítsam a szabadságomat. Akkor mégegyszer: külön felhívott délelőtt azért, hogy élvezzem a szabadságomat, eszembe se jusson bemenni a 2 percre lévő munkahelyemre! Ti már láttatok ilyet?
Én csak ámulok.

2011. november 5., szombat

Ilyenek vagyunk külföldön (is)

Én a végsőkig kitartottam. Naivan hittem azt, hogy az a pár bunkó, aki létezik Magyarországon, véletlenül mind épp belém botlott. És nincs senki más. Mindenki szépen, békében él egymás mellett. Hogy csak egy furcsa véletlen szűrőnek köszönhetem, hogy bárkivel találkozom itt, Írországban, az csak az idehullott férgese lehet.

De most már engednem kell a rosszmájúaknak, akik csak kárognak, hogy milyen bunkók vagyunk úgy általában.

Sorozatban találkozom frusztrált, irigy, rosszindulatú magyarokkal, akik még nem nőtték ki saját árnyékukat és nyugodtan űzik a "mások lekicsinyítése által én többnek tűnök" stratégiát. Talán ez a legszélesebb körben elterjedt módszer. És nem csak itt, otthon is.
Hősünk 40 év körüli, elfehéredett, összezárt ajkú illető, aki tuti bekommentel a blogomba valami napiszarosat, ha magára ismer. Történetem másik pillére egy ír őslakos, aki Magyarország történelméből írta a diplomáját. Ilyenkor tisztelettel és csodálattal kéne, hogy magába fogadja a társaság az ír srácot, de mi nem! Ő ezt nem tudhassa jól! majd mi jól megmondjuk neki hogy hogy is volt az igazából! Mit tudhat ő 3000 km távolságból! Magyar srácunk hozzáértően vizsgálja a pohár oldalán lecsurgó vörösbor tannintartalmát. Ettől egyből értelmes embernek érzi magát. Fel sem néz, csak morog, és korrigál. Nem úgy volt drága, a Habsburg-Magyar Monarchia nem is ettől eddig tartott, hanem +-1 évvel arrébb (előszőr azt hittem viccel), és mi bezzeg beszéljük a magyar nyelvet, de te! te nem is beszélsz írül! Hehehe.
Én tudom miért nehéz az íreknek írül beszélni, de lefogadom, hogy szeretett hősünknek gőze sincs róla, és képes volt ezt az egyet felhozni szerencsétlen ír srác ellen, aki csak be szeretett volna vágódni.

A munkahelyen is, amikor véletlenül kilöttyintem a levest, a 300 ír közül miért az 1 magyar röhögi könnyesre magát rajtam? Úgy kell visszafognia magát, hogy ne rángassa meg a könyökömet, hogy a tányért is leejtsem! Jó móka, mi? És utána még 2szer felemlegeti, mint az évszázad viccét... Komolyan, ez nektek szórakozás?

Drága paraszt magyar barátaim! Nem mintha egy ilyen is olvasná a blogom, hiszen megvan a saját véleményük MINDENRŐL... mielőtt betennétek a lábatokat külföldre, gondoljátok meg kétszer is, hogy mit képviseltek. Rajtatok kereszül ítélik megy az országot!
Ha valaki kedvesen szól hozzátok, számoljatok el háromig, bírjátok ki, hogy nem semmisítitek meg az illetőt valami kicsinyes - csak általatok fondorlatosnak hitt - beszólással. Ti élveznétek olyan ember társaságát, aki mások előtt hangoztatja, hogy milyen hülyék vagytok?
Hagyjátok szóhoz jutni a másikat is, ne beszéljetek 5 percnél tovább a szarságaitokról, amiről csak ti hiszitek, hogy a másikat érdekli, csak udvariasságból bólogatnak!
Ha véletlenül meg akarná tanulni a külföldi, hogy hogy kell kimondani, "egészségedre", ne röhögjétek ki az első próbálkozása után, és hagyjátok magára szégyenkezni. Ne legyintsetek, hogy "á, te erre úgysem vagy képes".
Ha külföldi tartózkodik a többfős társaságban, próbáljatok meg olyan nyelven beszélni, amit ő is ért.
Ne arról szóljon a buli, hogy 100% magyar nyelvű zenéket hallgattok.

Nem vagyok extra nemzet tudatos egyén, csak a minimális szinten. Sok minden hidegen hagy, amire az otthoni "nacionalisták" már ugranak. De van az a határ, amin túl már engem is ki tudnak hozni a sodromból.

Én már félek az új magyaroktól, akikkel össze kell ismerkednem, mert már elszoktam a rosszindulatú, áskálódó hozzáállástól, ami őket is megmérgezi - hihetetlen, hogy nem érzékelik.

Hát nem sokkal élvezhetőbb az élet, ha nyoma sincs bennünk negatív érzéseknek? Próbáljátok ki (tanuljatok mindenmás külföldi embertásaitoktól)! Mindenkinek jobb lesz!

Magyarország, én így szeretnélek.

2011. november 1., kedd

Egy kis kultúra

Minden nap gyönyörködöm az apró kultúrális különbségekben.
Nemcsak köztem és az írek között, hanem, más nemzetiségekkel kapcsolatban is. De ma egy nagyobb csiszolódást sikerült előidéznem. A havi zárás általában stresszesebb időszak. Ez leginkább a felgyülemlett munka szűkös határidőre történő befejezésének köszönhető. És ha az ember egy másik kollegától függ, aki látványosan szarik az egészre, ezzel hátráltatva a munkát, eléggé fel tudja borzolni az amúgy sem nyugodt idegeket. És szerencsétlenségére pont velem kezdett ki az illető. Egy átlagos ír ilyenkor sóhajt egyet, majd vár. Vár vár és vár. És amikor megbizonyosodott affelől, hogy most már tényleg hülyének nézik – kb rájuk kapcsolják a munkahelyen a lámpát – akkor ír egy kedves “remindert” és hazamegy. Na és mi játszódik le bennem ilyenkor? Ráírok már pár nappal a határidő előtt, hogy tutibiztosan elküldje a riportot. Persze szarik rá. De én erre is fel vagyok készülve. Miután mindenki más elküldte, amit kell, ismét ráírok, de már chaten – és ilyenkor azonnal el is küldi. Csakhogy ha minden hónapban eljátsza velem a meglepett kollegát, és megígéri, hogy következő hónapban elsőként küldi… de engem nem lehet átverni. Tudom, hogy következő hónapban is szarni fog rá. Visszafogottan sziszegem a főnökömnek, esetleg nem látogathatnám meg egy napra az illetőt és verhetem agyon?

Azt a meglepődést az arcokon! Elfogott a bizonytalanság. Vajon ennyire durvát mondtam? Otthon ez enyhe, 2es erősségű viccnek számít. Itt meg kb karanténba küldtek a tekintetükkel.

Mindig elfelejtem, hogy az irónia leginkább a magyarokra jellemző, legalábbis én így tapasztaltam. A kollegáim nem nagyon értik és az agressziót hírből sem ismerik. Amint kilépnek az országból, halál fiai. Sajnos. Nagyon aranyos emberek, de burokban élnek. Egyik argentin kollegámmal beszéltük, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy mostohább körülmények között nevelkedtünk, mert így meg tudjuk védeni testi és lelki épségünket, pl azzal, hogy nem köszönünk kedves kétajtós szekrényeknek csuklyával a fejükön. Nem kérdezzük meg a kivégzőosztagot, hogy kérnek-e egy csésze teát és nem simogatjuk meg a habzó szájú pitbullok buksiját az utcán.

Szóval ma is tanultam valamit. Írországban dolgozni csak csendben, szépen, ahogy a csiga megy a réten - ugy érdemes.

Összes oldalmegjelenítés

Népszerű bejegyzések

Látogatók száma