Nemcsak köztem és az írek között, hanem, más nemzetiségekkel kapcsolatban is. De ma egy nagyobb csiszolódást sikerült előidéznem. A havi zárás általában stresszesebb időszak. Ez leginkább a felgyülemlett munka szűkös határidőre történő befejezésének köszönhető. És ha az ember egy másik kollegától függ, aki látványosan szarik az egészre, ezzel hátráltatva a munkát, eléggé fel tudja borzolni az amúgy sem nyugodt idegeket. És szerencsétlenségére pont velem kezdett ki az illető. Egy átlagos ír ilyenkor sóhajt egyet, majd vár. Vár vár és vár. És amikor megbizonyosodott affelől, hogy most már tényleg hülyének nézik – kb rájuk kapcsolják a munkahelyen a lámpát – akkor ír egy kedves “remindert” és hazamegy. Na és mi játszódik le bennem ilyenkor? Ráírok már pár nappal a határidő előtt, hogy tutibiztosan elküldje a riportot. Persze szarik rá. De én erre is fel vagyok készülve. Miután mindenki más elküldte, amit kell, ismét ráírok, de már chaten – és ilyenkor azonnal el is küldi. Csakhogy ha minden hónapban eljátsza velem a meglepett kollegát, és megígéri, hogy következő hónapban elsőként küldi… de engem nem lehet átverni. Tudom, hogy következő hónapban is szarni fog rá. Visszafogottan sziszegem a főnökömnek, esetleg nem látogathatnám meg egy napra az illetőt és verhetem agyon?
Azt a meglepődést az arcokon! Elfogott a bizonytalanság. Vajon ennyire durvát mondtam? Otthon ez enyhe, 2es erősségű viccnek számít. Itt meg kb karanténba küldtek a tekintetükkel.
Mindig elfelejtem, hogy az irónia leginkább a magyarokra jellemző, legalábbis én így tapasztaltam. A kollegáim nem nagyon értik és az agressziót hírből sem ismerik. Amint kilépnek az országból, halál fiai. Sajnos. Nagyon aranyos emberek, de burokban élnek. Egyik argentin kollegámmal beszéltük, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy mostohább körülmények között nevelkedtünk, mert így meg tudjuk védeni testi és lelki épségünket, pl azzal, hogy nem köszönünk kedves kétajtós szekrényeknek csuklyával a fejükön. Nem kérdezzük meg a kivégzőosztagot, hogy kérnek-e egy csésze teát és nem simogatjuk meg a habzó szájú pitbullok buksiját az utcán.
Szóval ma is tanultam valamit. Írországban dolgozni csak csendben, szépen, ahogy a csiga megy a réten - ugy érdemes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Vélemény?