A nevem S. - My name is S.

Ismerős az a fickó, aki a munkahelyeden mindig a legalkalmatlanabb pillanatban kúszik a hátad mögé, észrevétlenül vár, amíg feltűnik, hogy rádragadt egy kiváncsi szempár, és csodálkozik, hogy miért nem barátkozol vele? Pontosan ilyen az egyik kollegám is. A neve S. ("My name is Earl" után szabadon)

Szóval van ez a srác. Magyar. Ennélfogva feljogosítva érzi magát arra, hogy a legjobb barátunk legyen.(A többesszám a tesómra vonatkozik)
Az a benyomásom, mintha nem lennének és soha nem is lettek volna barátai, és mintegy kapuzárási pánikként kétségbeesetten keresné a barátságunkat.
Csakhogy ő attól még egy idegen marad. Egy idegesítő idegen. Minél jobban próbálkozik, annál messzebbre menekülünk.

Ő egy karakter. Az a típus;

• Akinél a céges buliból hazamenet ott marad egy bontatlan sör, ami egészen hazáig bontatlan is marad. 
• Aki könyökvédőben jár a munkahelyen, mert sajnálja a pénzt ruhára és ezzel akadályozza meg az anyag elvékonyodását a könyökénél. 
• Aki minden nap eszik a munkahelyi menzán - és mindig fintorog, hogy milyen szar a kaja
• Aki egy nyaralásból visszatérve - amit otthon töltött - kéri, hogy nézzük meg együtt a fényképeken
• Aki (szerinte) vicces (szerintünk fenyegető) üzenetet hagy a kocsidon, pl ne használd, mert nem indul be.
• Aki szerint úgy általában minden szar - dulifuli, utálja, ha nem ehet áfonyát. :-)
• És tipikus "vizesen elrakott ruha" szaga van.
• Aki csak magyarokkal barátkozik külföldön, ennélfogva fogalma sincs mi zajlik amúgy körülötte, mert minek menne el otthonról, hiszen itt semmi sem magyar.
• Aki azért nem beszéli az angolt, mert túl egyszerű nyelv.

Ez már a második hétvége, hogy SMS-t kapok tőle. Brr. Nincs az a történés, ami miatt ésszerűnek gondolnám vele az akár egy percre összefutást a szabadidőmben!
A mai SMSváltás a következő volt:
-ő: bocs, hogy hétvégén zavarlak, de szeretnék egy szivességet kérni tőled.
(te jó ég, mit akarhat tőlem? Egy romantikus sétát a folyóparton és nap végén megetetni velem az agyamat? Vagy komoly szakmai megbeszélést szeretne? Vagy felmászott a kiscicája a fára és csak én tudom lehozni?)
-én: mi az?
-ő (pár órával később): túl sok kaját főztem, lehet, hogy nem fér el a hűtőmben, esetleg adhatnék neked 2-3 dobozzal?
-én: próbáltad a fagyót?

Azóta semmi. De komolyan, szerintetek ez normális? Jövő héten is írni fog? Mégis mit gondol? Bejön nekem, csak félek megkeresni? Egész nap ülök a sarokban és sírok, hogy mikor hív már fel? És tudja, hogy hol lakom!!! Áááááááááá

Az ilyen emberekkel főleg az a gond, hogy csak azt értik meg, amit mondanak nekik. A ráutaló magatartás, mint olyan, számukra tökidegen. Úgyhogy vagy udvariaskodik az ember, vagy megmondja kerek perec, hogy figyu, nem vagyunk barátok.. csak ez meg olyan kellemetlen. És ez a legbosszantóbb az egészben. Miért kell kellemetlenül éreznem magam, hogy levakarjam magamról?

Lenyűgöző, hogy a munkahelyi közösségen belül is megjelenik a kinti világ alapszabálya. Minden karakterből egy. Neki egyszerűen ott kell lennie, mert nincs hozzá hasonló. Noé bárkája effekt. :-)