ó-ió-ció.... Demotiváció

Lássuk be, én vagyok a hibás alkatrész.

Erős idegzetűeknek, panaszkodás következik.. természetesen kizárólag azok érdekében, akik hasonló cipőben járnak, és azt hiszik egyedül vannak a problémájukkal.

Ez már a negyedik multim, és minden adottságuk megvolt ahhoz, hogy alázatos alkalmazottat neveljenek belőlem. De most már tényleg úgy érzem, hogy nem kéne erőltetnem azt, ami nem megy.
Nem kértem sokat. Nyugis munka - kevés pénz. Najó, inkább úgy fogalmazok, hogy nem a legjobban fizetett állás. De nyugalomért cserébe sokat kibír az ember.
Hát ez a része nem jött be.
A mai nap szembesültem azzal, hogy lassan egy hete elkezdtem nassolni. Egészen addig minden rózsásan alakult. De a nassolás egy szörnyű figyelmeztetőjele annak, hogy valami hiányban szenvedek... Ez egyfajta önkielégítés. Ha a munka nem elégít ki, majd megteszem magam. Mindezt tudat alatt.
Tehát nem volt más csak mazsola. Már bevágtam egy fél csomaggal, mikor rájöttem, hogy nem is szeretem magában. Ezek szerint nagy a baj. Ássuk csak elő, mi nyomja a lelkem. Megpróbáltam elnyomni, de a bőröm látta kárát.

Szóval szembesültem az első - tulajdonképpen várva várt - pofonnal. Nem lepett meg különösebben, felkészültem arra, hogy egy eltérő kultúrájú helyen újoncként idővel muszáj, hogy történjen valami.

Nemrég kezdődött. - Ennyit az előjátékból, jöjjön a sztori:

Meeting, minden szem rámszegeződik, miért nem csináltam meg valamit, amit két napig más csinált, tehát én jogosan éreztem úgy, hogy akkor nem nekem kell. Annál is inkább, mivel már 3 éve ezt csinálja. De arról elfelejtett tájékoztatni, hogy csak bámulja a monitort és az égegyadtavilágon semmit nem művel ezzel a bizonyos táblázattal.
És mikor derül ki? Na mikor? Hát persze, hogy akkor, amikor több csapat is képviselteti magát a meetingen.
Szóval a szemek rajtam, belőlem meg egy mukk sem jön ki. Egy napon belül kétszer tapasztaltam ilyet. Valahol ide helyezném a leépülésem kezdetét. Totálisan inkompetensnek éreztem magam. Nem akartam ujjal mutogatni, hogy dehát úgy tűnt, hogy csinálja!, csak annyit nyögtem ki, hogy ezzel nem foglalkoztam. Pár sort ugyan updateltem, de ennyi. Az illető persze egy szót sem szólt. Hagyta, hogy égjek, mint a rongy.

Ezek után szemtől szembe elmondtam neki, hogy mit gondolok. Hogy ez nem volt fair, és miért nem mondott semmit és különben is, miért nem updatelték a sheetet. A legrosszabb az volt az egészben, hogy folyton a szavamba vágott, és angolul még türelmetlenebb vagyok, mert nincs meg a szókincsem, hogy kellő iróniával fejezzem ki magam. Nem sokkal a beszélgetésünk után odajött a főnököm és leszúrt.
Na ez volt a második eset, hogy lefagytam. Mert ha megszólalok, akkor elkövetem a vodafonos vagy IBMes hibát, amit lehetőség szerint el akartam kerülni.
Úgyhogy kussoltam. Mit mondhatnék erre?

Azért pár nappal később elhívtam a főnökömet beszélgetni, hogy tisztázzam a helyzetet. Elmondtam töviről hegyire, hogy hogy látom. Erre ő - nem érdekli, hogy volt, ne keressek kifogásokat. Hát így jár az, aki összeszedi a bátorságát és kiáll magáért. Ráadásul azóta teljesen rámszállt. Folyamatosan számonkér, így is 200%-on dolgozom, pisilni nincs időm kimenni, és még ez is kevés. Ha megcsinálok valamit, akkor rákérdez, hogy a másikat miért nem? És ha azt, akkor a harmadikat... és végül..ne sóhajtozzak, mert az a frusztráció jele, rejtsem el az érzelmeimet. Mégis mit érezzek ezek után? Úgy érzem, hogy egy mocsárban kapálózom és egyre gyorsabban süllyedek.
Ha belegondolok, hogy AP-n vagyok, úgy, hogy előtte csak jobb pozíciókban voltam, lassan 30 leszek és itt tartok, hogy magyarázkodnom kell a munkám miatt.
Nem ez az én utam, csak már nem tudom, mi is az pontosan.
Az frusztrál a legjobban, hogy piszlicsáré fos dolgokkal kell foglalkoznom, amiket övön alulinak tartok. Ez az igazság. tudom, én vállaltam be, de mások nulla szakmai tapasztalattal mégis feljebb vannak a ranglétrán, mint én. Miért van ez?

Az a fő hibám, hogy belémverték ezt a ranglétra dolgot, és mindenért meg akarok szenvedni. Úgyhogy másból sem áll a karrierem, mint szenvedésből. Ahelyett, hogy elve középen kezdtem volna. Milyen egyszerű lenne most minden.

Van aki még így áll ezzel?