Változás - 2. állomás

Egy hét vendégeskedés után elköltöztem a tesómhoz Dublinba. Persze az 1 köbméter cucc maradt Anne-nél, nála elfér. Még most is, a pofámról ég a bőr hogy még mindig nem voltam képes eldönteni hol maradjak, ezért minden marad ott ahol van.
Dublinban két említésre méltó dolog történt:
Felismervén a kényszerszabadságom kényszer mivoltát, beültem egy elegáns kávézó/borozóba, a Cafe En Seine-be, és megittam egy pohár Chile-i chardonnay-t. Ott, abban a pillanatban semmi másra nem vágytam jobban. Nagyon jólesett. Talán így kezdődik az alkoholizmus. Régebben máshogy gondoltam a "piára".. nem lesz ez így jó, érzem. Gollam, gollam.
Kezdett tisztulni a rám nehezedett rózsaszín felhő, és a gyönyörű idő sem hagyott visszatérni a valóságba. Csak sétáltam az újonnan szerzett álomcipőmben, mikor egyszer csak átfutott az úton egy 10 éves forma gyerek. Persze mi az első reakcióm? szegény gyerek, gyere csak, segítek neked, hiszen a béke földjén vagyunk Írországban! Egy pillanat leforgása alatt odapattant, felkapott egy öklömnyi követ, és egy méterről tiszta erejéből hozzámvágta. Aztán elfutott. Ennyi. 8. megtámadásom Írországban.
A megaláztatás és a totális értetlenség jobban sokkolt mint maga az esemény. Hogy okozhat ez valakinek örömet? Mi lesz ebből a gyerekből ha felnő? Teljesen kiábrándultam Dublinból. A vidék már csak azért is biztonságosabb, mert végig kocsiban ülök..
Tiszta szerencse hogy több réteg ruha volt rajtam - ismét (a bicajbalesetet is ezért úsztam meg egyetlen karcolással) - meg az is, hogy nem a fejemet találta el.
Még aznap felhívtam a rendőrséget, de telefonon nem vesznek fel semmi ilyesmi jelentést, személyesen kéne befáradnom és kitöltenem egy nyomtatványt. Vajon tudják hogy így nem jut el hozzájuk semmilyen info?
Lehet hogy korral jár, de csökken az ember baráti szeretetem. Ha nem lett volna tele a kezem, és futócipőben lettem volna, nem gondolkodtam volna. Nekirohanok és megütöm. És még így is vissza kellene fognom magam hogy ne verjem péppé. Nem hinném hogy egy Mozart-tól szabadítanám az ír társadalmat.
Nem maradtam sokáig Írországban, az utolsó interjúm után egy héttel hazajöttem, és azóta is itthon vagyok. Fesztiválról fesztiválra járok, voltam interjún is, na de ezt majd a következő bejegyzésben, mert az is megér egy misét.