Vége a szenvedésnek

Ma felmondtam.
Azt hittem egyszerű menet lesz, de nem. Ritkán lát ilyet az ember, úgyhogy megtisztelve éreztem magam, hogy szemtanúja lehetek ennek a jelenségnek.
Megpróbáltak rábeszélni, hogy maradjak! De úgy, hogy közben szidták a munkámat. Ezt kapjátok ki! Normális?! Hogy én képtelen vagyok elvégezni a munkámat (értsd: Nem megyek bulizni velük esténként, hogy másnap közösen lábadozzunk a munkahelyen), és ő energiát fektetett belém (értsd: percenként zaklatott, hogy mivanmivanmivan).
Mosolyogva végighallgattam, majd közöltem, hogy ezért megyek el.
Erre jött a válságos duma. Hogy gondoljam meg, hiszen odakint tombol a válság és úgysem találok munkát!
ÚÚÚRISTEEEN! Ez tényleg hülyének néz! Azt hiszi úgy mondok fel, hogy nincs munkám vagy mi?!
Aztán nézett bután, és átvettem a vezetést. Felsoroltam, miben kell megegyeznünk és neki mit kell csinálnia. Vicces volt.
De azon fennakadtam, hogy a munkámat cikizi és marasztal. Egyébként elmondtam, hogy az emberekkel van bajom. Az vigasztal, hogy sehol máshol nem éreztem ennyire rosszul magam, mint itt. Csak pasi managerek, direkt kiszúrós ültetés, meg a csapattársaimat sem érzem a családtagjaimnak, ami itt halálbüntetést von maga után.

***********************************************************************

Időközben kiderült egy kis turpisság.
Egyeskével beszélte meg az angol, hogy mennyire izgul a velem való beszélgetés miatt. Félt, hogy az "új" (értsd: szarabb, lealacsonyító) pozíciónak nem fogok örülni. Erre egyeske tanácsa: Ne foglalkozzon velem, csak rúgjon ki! Miért is? Mert nem kaptam meg a beígért fizetést és emiatt sztrájkolok? És ez a megoldás? Komolyan mondom, nem sok tartott vissza attól, hogy nekimenjek.
A mai szórakozásom így az lett, hogy őt néztem egész nap és vártam, hogy hozzámszóljon. Húú, azt a mézesmázosságot, ahogy ez beszélni tud! Te atyaég! És ez van mögötte. Nem más, mint egy számító, kétszínű, szakmailag nulla balfasz, aki az állását félti. Na, az ilyen taigetosz szökevény!